Közúti baleset történt Székelybere Nyárádmagyarós felé vezető kijáratánál szombat délután. A tűzoltók és mentők közös erőfeszítése ellenére sem sikerült megmenteni az autóba szorult férfi életét.
Holtan talált a rendőrség a Brăila megyei Mircea Vodă településen egy párt, egy 50 éves férfit és egy 44 éves nőt. A holttesteken külsérelmi nyomok vannak – közölte kedden a Brăila megyei rendőrség.
Életét vesztette egy férfi, miután áramütést szenvedett a vasúti síneknél, majd elgázolta egy vonat szombaton a Kovászna megyei Málnás településnél.
Súlyos autóbaleset történt kedden reggel a Bihar megyei Pusztaújlakon, négy személy a helyszínen életét vesztette.
Ékszert és órát szállított az a férfi, aki szabálytalan előzés miatt halálos balesetet okozott Szentegyháza közelében április elején – újabb információkat közölt a balesetről a Székelyhon érdeklődésére a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idős férfi vesztette életét szerda délután Borzonton, halálát fulladás okozta.
Meghalt egy 17 éves lány hétfőre virradóra a Temesvár és Berekszó között bekövetkezett közúti balesetben, miután az autó, amelyben utazott felborult.
Egy személy életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült, miután autójuk lesodródott az úttestről és egy hídfőnek ütközött Ehed és Székelyhodos között szerdán délután.
Meghalt egy 44 éves férfi Hunyad megyében, miután vadászat közben egyik társa véletlenül mellkason lőtte.
A Hargita és Maros megyei hegyimentő-szolgálatok búvárai is részt vettek a Hunyad megyei, őraljaboldogfalvi víztározóban eltűnt fiatal férfi felkutatásában. Végül egy szabadidejében lévő hivatásos tűzoltó találta meg a holttestet.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Maros megyei Mezőceked községhez tartozó Valea Pădurii nevű településnél hétfő reggel – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Az e heti részben szó esik a magyar válogatott kudarcáról, a román sportsajtó kárörvendő hangneméről, az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fontos mérkőzéseiről, a GYHK nemzetközi szerepléséről és Kerekes Éva kézilabda-karrierjének alakulásáról is.
Fejsérülés következtében életét vesztette egy 43 éves férfi pénteken délután Sepsiszentgyörgyön, miután elvesztette az egyensúlyát rollerezés közben és elesett. A rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.
Tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora április 10-re virradóra. A lelkipásztor a Szentegyháza határában bekövetkezett keddi baleset súlyos sérültje volt.
Életét vesztette egy 14 éves fiú, miután felborult a kvad, amelyen egy 47 éves férfi társaságában utazott a háromszéki Bereck külterületén – tájékoztatott a Kovászna megyei rendőség.
Halálos baleset történt szombat este a Szeben megyei Szászszentlászló külterületén, amelyben egy Maros megyei, 22 éves nő életét vesztette, egy 21 éves fiatalember pedig súlyosan megsérült.
Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.
Már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentőegységek annál az idős férfinál, akit egy székelykeresztúri patakból emeltek ki péntek délután.
Halálos áldozattal járó baleset történt kedden délután a Maros megyei Cikmántoron, emiatt részleges forgalomkorlátozásra volt szükség a forgalmas úton.