Vonattal ütközött csütörtök hajnalban egy személygépkocsi Ratosnyán. Az autó sofőrje életét vesztette a baleset következtében.
Több mentőegységet riasztottak kedden késő este Bikafalvára, ahol a megáradt patakba esett egy kányádi fiatal. A fiút a helyiek emelték ki a vízből, de életét már nem sikerült megmenteni.
Kerékpárost gázolt halálra egy magyarországi autós szombaton koradélután Maroshévíznél – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy 21 éves csíkszeredai fiatal, akit vonat gázolt el Csíkzsögöd területén szerda reggel.
Halálra gázolt egy férfit kedden délután a Brassó és Sepsiszentgyörgy között közlekedő személyvonat – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
Két személygépkocsi ütközött össze kedden reggel Héjjasfalván. A baleset egyik sérültjét megpróbálták újjáéleszteni a rohammentősök, ám nem jártak sikerrel.
Egy motoros veszítette életét csütörtök délután az E578-as jelzésű európai úton Csíkszentkirály és Csíkszentmárton között. Információink szerint egy 21 éves, csíkszentsimoni fiatal az áldozat.
Halálos közúti baleset történt a háromszéki Nagyajta közelében vasárnapra virradóra. A szerencsétlenségben egy utas vesztette életét.
Életét vesztette egy idős nő, miután tűz ütött ki péntek hajnalban a lakásában és a lángok felemésztették a székelyszenttamási házat.
Több mint száz métert zuhant és azonnal szörnyethalt az a férfi, akinek a holttestét egy egész napi munkával tudták lehozni a gyergyószentmiklósi hegyimentők vasárnap. A Békás-Szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Park területén, járatlan, vad terepen történt a baleset.
Rögtönzött módszerekkel biztosított jármű esett javítás közben egy küküllődombi férfi mellkasára szombaton.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Vélhetően szívinfarktus miatt vesztette életét hétfő délután egy középkorú jászvásári személy a Madarasi Hargitán.
Életét vesztette egy utas, ketten pedig könnyebben megsérültek keddre virradóan Náznánfalván, miután felborult az autójuk.
A számítógép kamerája be volt kapcsolva, de online tanóráit már nem tartotta meg pénteken a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola egyik tanára, ezért a tanintézet munkatársai ismerősöket kértek meg, hogy nézzék meg, mi van kollégájukkal. A férfit holtan találták otthonában.
A saját ágyában találtak rá egy férfira, akit két nappal korábban gázolt halálra egy autó a Suceava megyei Ostra településen – számol be a Digi 24.ro. Mint kiderült, a gázoló hazavitte az egyedül élő áldozatot, hogy elterelje a gyanút a tettéről.
Egy nő arról értesítette Székelyudvarhelyen a 112-es sürgősségi hívószámot várnap délben pár perccel tizenkét óra előtt, hogy holtan találta férjét az otthonukban. Az áldozat fejét vadászfegyverből származó lövés érhette.
Homoródremetétől nem messze, egy terepjáróban találtak rá két személyre – egy apára és fiára –, akik a jelek szerint gázmérgezés miatt veszthették életüket. A nehéz sorsú családot korábban sokan támogatták, lakókocsit is kaptak adományban.
Súlyos közúti balesethez riasztották a rohammentőszolgálatot, a tűzoltóságot és rendőrséget vasárnap délután Sáromberkén. A balesetben egy személygépkocsi lesodródott az úttestről és felborult. A jármű négy utasát feszítővágó segítségével kellett kiemelni a roncsból.