Van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint bár a román közigazgatási rendszer ezer sebből vérzik, annak átszervezését a magyar kisebbségre való tekintettel kell végrehajtani.
Hetvenmillió lejjel kell többet fizetnie Marosvásárhelynek a be nem fejezett uniós pályázatok önrészeként – számolta ki Claudiu Maior tanácsos. A városháza pályázatokért felelős igazgatója szerint csak tízmillió lej többletköltséggel számolnak.
A magyar nemzeti kisebbségek ügyéről, valamint a romániai magyarság helyzetéről ad tájékoztatást Washingtonban több intézménynek és törvényhozási képviselőnek az RMDSZ delegációja ezen a héten.
Lesz választási megállapodás az és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) között a jövő évi választásokon – közölte pénteken az RMDSZ a kisebbik erdélyi magyar párt politikusaival folytatott kolozsvári egyeztetést követően.
Állatvédő pártot alapított egy brassói politikus, és támogatóival igyekeznek minél több megyében jelöltlistákat állítani a 2024-es romániai választásokon.
Egy 2020-as feljelentés nyomán most az ügyészséghez fordult az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség azzal a kéréssel, hogy indítsanak vizsgálatot Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete hivatalos átiratban tájékoztatja a kormányt arról, hogy megítélése szerint a Maros megyei prefektus „nem látja el megfelelően munkáját.”
A Kovászna megyei önkormányzat tagjai közé fogadták Vargha Mihályt, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóját a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
A liberális tanácsosok és a volt alpolgármester, Claudiu Maior is határozattervezetet nyújtott be a marosvásárhelyi városházára, kérve, hogy az önkormányzat lépjen be Soós Zoltán polgármester elleni eljárásba, amelyet a DNA indított ellene.
Vegyes családból származik, már csak ezért sem vádolható nacionalizmussal, és nem mond le tisztségéről – reagált kissé megkésve Alexandru György az RMDSZ Maros megyei szervezetének vádjaira és felszólítására. Sőt, bocsánatkérésre vár.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Dragoş Burghelia csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a pártja már februárban javasolta egy közös jelölt indítását Soós Zoltán polgármester ellenében.
A lencsekenyér gluténmentes, gyomorkímélő, tápláló, finom és még ha zöld is, akkor igazán izgalmas alternatíva. Hozzávalók: 250 g vörös lencse; 3 tojás; 250 g spenót; 1 csokor medvehagyma; reszelt sajt 250 g. Elkészítés: a lencsét odatesszük főni, eközben egy tálba törjük a tojásokat, hozzáadjuk a spenótot és a medvehagymát, majd botmixerrel jól összedolgozzuk. Reszelünk bele sajtot, ne sajnáljuk a mennyiséget, mert minél többet teszünk, annál finomabb. A megfőzött lencsét is hozzáadjuk, pürésítünk még rajta, majd jöhet bele a sütőpor. Összekeverjük, kiöntjük a sütőformánkba, és mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe. Fél óra alatt kész is. A felvágással várjuk 5-10 percet, hogy pihenjen a kenyerünk. Jó étvágyat!
A liberális párt Maros megyei elnöke szerint pártja bárkivel hajlandó szövetkezni, hogy 2024-ben ne Soós Zoltán legyen Marosvásárhely polgármestere. A támadásra tettel válaszol Soós Zoltán, de az RMDSZ sem marad ki a nyilatkozatháborúból.
Izraelbe utazott a román miniszterelnök, hogy kifejezze országa szolidaritását az izraeli néppel, illetve az ott élő jelentős román közösséggel – közölte kedden a bukaresti kormány.
Elutasította szerdán a képviselőház Diana Şoşoacă független szenátor két törvénytervezetét. Mindkét jogszabályjavaslatot a szenátus vitatja meg döntő házként.
Megérkezett kedden délelőtt Romániába Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök megbeszélést folytat Klaus Iohannis államfővel és Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra számít, hogy a jövő évi választások nyomán megtartja polgármestereinek és törvényhozóinak létszámát, és szeretne visszatérni a kormányba – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.
A kormányfő szerint egy állam szilárdsága az adott társadalomban tapasztalható antiszemitizmus, idegengyűlölet, diszkrimináció és rasszizmus szintjén is lemérhető, éppen ezért az államnak nem szabad eltűrnie az ilyen megnyilvánulásokat.
Robert Fico pártja az Irány (Smer-SD) a megszerzett voksok 23,6 százalékával nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választást a leadott szavazatok 94,6 százalékos feldolgozottságánál. Jelen állás szerint a Szövetség eredménye 4,4 százalékra csökkent.