Romániába jött Volodimir Zelenszkij

Megérkezett kedden délelőtt Romániába Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök megbeszélést folytat Klaus Iohannis államfővel és Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.

Kelemen Hunor: az RMDSZ vissza szeretne térni kormányra a 2024-es választások után

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra számít, hogy a jövő évi választások nyomán megtartja polgármestereinek és törvényhozóinak létszámát, és szeretne visszatérni a kormányba – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor: az RMDSZ vissza szeretne térni kormányra a 2024-es választások után
2023. október 03., kedd

A kormányfő a gyűlöletbeszéd ellen emelt szót

A kormányfő szerint egy állam szilárdsága az adott társadalomban tapasztalható antiszemitizmus, idegengyűlölet, diszkrimináció és rasszizmus szintjén is lemérhető, éppen ezért az államnak nem szabad eltűrnie az ilyen megnyilvánulásokat.

A kormányfő a gyűlöletbeszéd ellen emelt szót
2023. október 01., vasárnap

Nem jut be a pozsonyi törvényhozásba a felvidéki magyar párt

Robert Fico pártja az Irány (Smer-SD) a megszerzett voksok 23,6 százalékával nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választást a leadott szavazatok 94,6 százalékos feldolgozottságánál. Jelen állás szerint a Szövetség eredménye 4,4 százalékra csökkent.

Nem jut be a pozsonyi törvényhozásba a felvidéki magyar párt
2023. szeptember 30., szombat

Kelemen Hunor: Laura Codruţa Kövesi várhatóan indulni fog a jövő évi elnökválasztásokon

Kelemen Hunor szerint az Európai Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi várhatóan indulni fog a jövő évi elnökválasztásokon, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje Marcel Ciolacu pártelnök kellene hogy legyen.

Kelemen Hunor: Laura Codruţa Kövesi várhatóan indulni fog a jövő évi elnökválasztásokon
2023. szeptember 18., hétfő

Borboly – Tánczos: 65:61

A diadalt nem kell megmagyarázni, Borboly Csaba túl sok áldozatot követelő, pirruszi győzelme azonban némi magyarázatra szorul.

Borboly – Tánczos: 65:61
Borboly – Tánczos: 65:61
2023. szeptember 18., hétfő

Borboly – Tánczos: 65:61

2023. szeptember 16., szombat

Tamás Sándor marad a háromszéki RMDSZ-elnök

Újabb négy évre kapott elnöki megbízatást az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete élén Tamás Sándor, akit 272 érvényes támogatói szavazattal választottak újra. Más nem jelentkezett erre a tisztségre, a küldöttek közül mindössze ketten szavaztak ellene.

Tamás Sándor marad a háromszéki RMDSZ-elnök
2023. szeptember 15., péntek

Jobban szeretjük őket külön-külön, mint együtt – Antal Árpád az AUR ellen indítandó esetleges szövetségről

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az ún. Demokratikus Blokk, azaz a szociáldemokraták és a liberálisok által meglebegtetett szövetségének a jövő évi választásokon való indulásáról.

Jobban szeretjük őket külön-külön, mint együtt – Antal Árpád az AUR ellen indítandó esetleges szövetségről
2023. szeptember 12., kedd

Putyin: hiba volt tankokat küldeni Budapestre 1956-ban

Hibás politika volt tankokat küldeni 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Putyin: hiba volt tankokat küldeni Budapestre 1956-ban
2023. szeptember 11., hétfő

Titkos szavazással dönt több mint 130 küldött

Két jelölt közül kell elnököt választania az RMDSZ Csíki Területi Szervezete küldöttgyűlésének szeptember 14-én, a jelenlegi elnök Borboly Csaba kihívója Tánczos Barna szenátor. Több mint 130 küldött dönt az elnök személyéről.

Titkos szavazással dönt több mint 130 küldött
2023. szeptember 10., vasárnap

Borboly vs Tánczos. Ki fog győzni Csíkszeredában?

Hétfő délutánig lehet leadni a jelölési dokumentumokat az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöki tisztségére. Ketten már jelentkeztek, verseny várható.

Borboly vs Tánczos. Ki fog győzni Csíkszeredában?
Kárpát-medence kincsei: a Göcseji Falumúzeum
Megnyitás

Kárpát-medence kincsei: a Göcseji Falumúzeum

Magyarország első szabadtéri múzeumát, a zalaegerszegi skanzent 1968-ban nyitották meg. A Göcseji Falumúzeumot a Zala folyó holtága mellett hozták létre, épületeit húsz különböző zalai településről szállították ide és építették fel az eredeti helyén hagyott Hencz-féle vízimalom köré oly módon, mintha egy 19. századbeli göcseji falu lenne.

2023. szeptember 09., szombat

Hadüzenet Borbolynak Tánczostól?

Indul az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöki tisztségéért Tánczos Barna szenátor. A jelenlegi elnök Borboly Csaba, őt váltaná le a jövő heti tisztújító közgyűlésen.

Hadüzenet Borbolynak Tánczostól?
Hadüzenet Borbolynak Tánczostól?
2023. szeptember 09., szombat

Hadüzenet Borbolynak Tánczostól?

2023. szeptember 09., szombat

Kulturális miniszter: 2025. január elseje a határidő a kulturális intézmények összevonására

Raluca Turcan kulturális miniszter szombaton közölte, hogy a kulturális intézmények összevonásának határideje 2025. január elseje.

Kulturális miniszter: 2025. január elseje a határidő a kulturális intézmények összevonására
2023. szeptember 08., péntek

Székelyudvarhelyen is próbál követőkre találni a szélsőséges AUR

Postaládákba helyezett szórólapokkal népszerűsíti magát Székelyudvarhelyen a szélsőséges AUR. A jövő évi európai parlamenti választásokra készülnek, ezek szerint Székelyföldön is.

Székelyudvarhelyen is próbál követőkre találni a szélsőséges AUR
2023. szeptember 06., szerda

Novák Katalin: a magyarság érdekeinek védelme az első Bukarestben is

Magyarország ad otthont 2025-ben a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozónak és üzleti fórumnak – jelentette be Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Bukarestben.

Novák Katalin: a magyarság érdekeinek védelme az első Bukarestben is
2023. szeptember 02., szombat

Ciolacu az ukrajnai háborúval magyarázta, hogy Románia nem tudja tartani a vállalt hiánycélt

Az Európai Unió vezetői megértették, hogy Románia a szomszédságában zajló háború kockázatai, az Ukrajnának és Moldovának nyújtott segítség közepette nem tudja tartani a költségvetési törvényben vállalt hiánycélt – közölte a román miniszterelnök.

Ciolacu az ukrajnai háborúval magyarázta, hogy Románia nem tudja tartani a vállalt hiánycélt
2023. szeptember 01., péntek

Brüsszelben tárgyal Ciolacu – sokan aggódhatnak, hogy mivel tér haza

Brüsszelben tartózkodik a román miniszterelnök, hogy a román költségvetési hiány alakulásáról tárgyaljon. Az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tárgyalt elsőként Marcel Ciolacu.

Brüsszelben tárgyal Ciolacu – sokan aggódhatnak, hogy mivel tér haza
2023. szeptember 01., péntek

Szijjártó Péter felkérte Ausztriát, hogy ne akadályozza Románia schengeni csatlakozását

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron határozottan felkérte Ausztriát, hogy ne akadályozza tovább Románia schengeni csatlakozását.

Szijjártó Péter felkérte Ausztriát, hogy ne akadályozza Románia schengeni csatlakozását

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye