George Simion kedden este azt nyilatkozta, hogy nem indul a májusi elnökválasztáson. Ezt a Realitatea televíziónak adott interjúban közölte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Elutasította pénteki együttes ülésén a képviselőház és a szenátus az AUR, az SOS Románia és a POT bizalmatlansági indítványát.
George Becali szerdán bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson, de nem lép ki a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR), mert nem kérték tőle.
Az ukrajnai helyzettel és az európai biztonsággal kapcsolatos újabb tanácskozást tartanak szerdán Párizsban – számolt be kedden a Reuters, amely szerint ezen a megbeszélésen Románia is képviseltetni fogja magát.
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésére is kitért J. D. Vance amerikai alelnök pénteken a müncheni biztonsági konferencián mondott beszédében.
Az RMDSZ gyergyószéki szervezete kiáll Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök, gyergyószéki politikus mellett – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök megállapodott abban, hogy utasítást adnak a kétoldalú csúcstalálkozójuk előkészületeinek azonnali megkezdésére – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön.
Bármilyen változás a kormánykoalíción belül az elnökjelölt személyét illetően azt jelenti, hogy Călin Georgescu fog nyerni – figyelmeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint nem valószínű, hogy államfői mandátumának lejárta után Klaus Iohannis visszatér a pártba.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa pénteki ülésén egyöntetű döntéssel Barabási Antal Szabolcsot javasolta a prefektusi tisztség betöltésére.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke volt a vendégünk kézdivásárhelyi irodánkban. Beszélgetésünk során az esetleges területi átszervezés hátulütője, a háttérhatalom aknamunkája és a kézdikővári Erzsike néni intelmei kerültek terítékre.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
A kabinet kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztási folyamat menetrendjét rögzítő határozatot – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő. A menetrendben lényeges dátum március 15-e is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jövő héten hivatalosítja azt a döntését, hogy Crin Antonescut támogatja az államelnök-választáson – közölte szerdán a Digi24-nek nyilatkozva Cseke Attila.
Elutasította kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága Călin Georgescu volt államfőjelölt igénylését, amelyben ideiglenes intézkedések elrendelését kérte a romániai elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatos általa kezdeményezett ügyben.
Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, hogy a kormány május 4-re tűzi ki az elnökválasztás első fordulójának időpontját.
A fővárosi rendőrség hivatalból eljárást indított, miután a vasárnapi bukaresti utcai tüntetés során bántalmazták az egyik televízió munkatársát.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A koalíciós pártok vezetői szerda este megállapodtak abban, hogy az elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a második fordulóját május 18-án tartják.