Hirdetés

Büntetésből nincs edzés? Hallani sem akarnak róla, inkább beviszik a sportot a matekórára

Összekötni a mozgást egyéb tantárgyakkal – ez a lényege annak a módszernek, amelyen évek óta dolgozik a kézdivásárhelyi pedagógus házaspár. Konkrét gyakorlatokat ismertetnek, és válaszoltak arra az örök kérdésre, hogy a tanulás rovására mehet-e az edzés.

Hirdetés

Nemzetközi médiatudományi konferencia Marosvásárhelyen

Fogyasztói paradigmaváltás az új médiában címmel szervez immár tizenegyedik alkalommal nemzetközi médiatudományi konferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara május 5-én, pénteken a Stúdió Színház előterében.

Nemzetközi médiatudományi konferencia Marosvásárhelyen
Hirdetés
2023. május 04., csütörtök

Szakképző iskola indul a minorita rendházban szeptembertől

Beindítják a szakképző iskolát a kézdivásárhelyi minorita rendházban ősztől – hangzott el csütörtökön a közelmúltban felújított épületben. A bejelentésnek Csák János, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszter adott kellő súlyt.

Szakképző iskola indul a minorita rendházban szeptembertől
Hirdetés
2023. május 03., szerda

Nyílt hét a zsögödi speciális óvodai és iskolai csoportokban

Május 8–12. között nyílt hetet tart a Manó Tanoda, a sajátos nevelést igénylő gyerekek oktatásával foglalkozó, óvodai és iskolai csoportokat működtető csíkszeredai tanintézmény. Egy héten át, előzetes bejelentkezés alapján bárki meglátogathatja a tanodát.

Nyílt hét a zsögödi speciális óvodai és iskolai csoportokban
2023. május 02., kedd

Május 8-ától lehet iratkozni a rendes tanári állásokra kiírt versenyvizsgára

Jóváhagyta a tanügyminisztérium a rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga ütemtervét.

Május 8-ától lehet iratkozni a rendes tanári állásokra kiírt versenyvizsgára
Hirdetés
2023. április 28., péntek

Beperelheti a városháza a tanfelügyelőséget

A marosvásárhelyi városháza jogászai elemzik annak a lehetőségét, hogy a hivatal beperelje a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, amiért az többedszerre sem engedélyezte a város és a helyi közösség különböző kéréseit a katolikus iskolával kapcsolatosan.

Beperelheti a városháza a tanfelügyelőséget
2023. április 26., szerda

Közoktatási törvénytervezet: hittanból is érettségizhetnek a humán osztályok diákjai

A közoktatási törvény tervezetének szerdai vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta azt a módosító javaslatot, hogy a humán osztályok diákjai hittanból is érettségizhessenek.

Közoktatási törvénytervezet: hittanból is érettségizhetnek a humán osztályok diákjai
Hirdetés
2023. április 25., kedd

Sztrájkőrséget állnak kedden és szerdán a kormány épülete előtt a tanügyiek

Sztrájkőrséget állnak kedden és szerdán a kormány épülete előtt a tanügyi szakszervezetek. A tiltakozók elégedetlenek a béreikkel, és ellenzik a kormány szándékát, hogy a 2023-as személyzeti kiadásokat a 2022. évi szinten maximálja.

Sztrájkőrséget állnak kedden és szerdán a kormány épülete előtt a tanügyiek
2023. április 23., vasárnap

Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMPSZ

Tisztújító küldöttgyűlést tartott április 22-én Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A testület újabb négy évre megerősítette tisztségében a szövetség korábbi operatív elnöksége négy tagját.

Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMPSZ
2023. április 21., péntek

Tervezet felülírva: súlyos esetben kizárhatók az iskolából a diákok

Súlyos esetekben a diákok kizárhatók az iskolából – döntötte el a közoktatási törvény tervezetének pénteki vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága. Mint ismert, a kormány által beterjesztett tervezet tiltotta a tanulók kizárását.

Tervezet felülírva: súlyos esetben kizárhatók az iskolából a diákok
2023. április 20., csütörtök

Fontos, hogy ismerjük a múltunkat, történelmünket

A magyarság történelme iránt érdeklődő, a heti egy órában tanított tantárgyban jeleskedő diákok mérik össze tudásukat az elkövetkező napokban Marosvásárhelyen.

Fontos, hogy ismerjük a múltunkat, történelmünket
Hirdetés
Hirdetés
A kaláka a szeretetről szól
Megnyitás

A kaláka a szeretetről szól

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

2023. április 19., szerda

Nemzeti értékeink a versenyasztalon

Hétvégén zajlik a Kovászna Megyei Értéktár által meghirdetett többfordulós honismereti vetélkedő regionális megméretése, ahol tíz székelyföldi település képviselteti magát tíz általános és öt középiskolai csapat révén.

Nemzeti értékeink a versenyasztalon
Nemzeti értékeink a versenyasztalon
2023. április 19., szerda

Nemzeti értékeink a versenyasztalon

Hirdetés
2023. április 18., kedd

Ennyi volt, véget ér a tavaszi vakáció szerdán

Szerdán véget ér a húsvéti vakáció, folytatódik a tanítás az iskolákban – emlékeztet az Agerpres.

Ennyi volt, véget ér a tavaszi vakáció szerdán
2023. április 15., szombat

Nyolc székelyföldi „aranyérmes”

Április 12–14. között a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum adott otthont az ötödik országos magyar nyelvű római katolikus hittanolimpiának. A székelyföldi résztvevők szép eredményekkel térhettek haza.

Nyolc székelyföldi „aranyérmes”
Nyolc székelyföldi „aranyérmes”
2023. április 15., szombat

Nyolc székelyföldi „aranyérmes”

2023. április 13., csütörtök

A határon túlra is kitekint az OTDK

Történetében először tartják Magyarország határain túl az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egyik szekcióülését, az informatikatudományi szekció bemutatóit április 16–19. között Marosvásárhelyen rendezik meg.

A határon túlra is kitekint az OTDK
A határon túlra is kitekint az OTDK
2023. április 13., csütörtök

A határon túlra is kitekint az OTDK

Hirdetés
2023. április 12., szerda

Hét tanintézmény jelentett skarlátos beteget Háromszéken

Több Kovászna megyei tanintézményben is felütötte a fejét a skarlát, de járvány még nincs – tudtuk meg az egészségügyi igazgatóság járványtanászától. Skarlátjárvány 1989 óta nem volt Háromszéken, azóta a legtöbb megbetegedést 2007-ben jegyezték.

Hét tanintézmény jelentett skarlátos beteget Háromszéken
2023. április 11., kedd

A háromszéki próbaérettségizők idén jobban szerepeltek, mint tavaly a társaik

Az idei érettségi vizsgaszimuláción a tavalyihoz képest jobb eredményeket értek el a Kovászna megyei diákok – derül ki a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból.

A háromszéki próbaérettségizők idén jobban szerepeltek, mint tavaly a társaik
Hirdetés
2023. április 11., kedd

Előkészítő osztályba iratkozás: megvan az időszak és a fontos tudnivalók

Május 3-a és 18-a között lehet benyújtani a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályokba online vagy személyesen – írja az Agerpres hírügynökség az oktatási minisztérium keddi közlésére hivatkozva.

Előkészítő osztályba iratkozás: megvan az időszak és a fontos tudnivalók
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés