Hirdetés
Hirdetés

Ahol ezután beharangoznak az iskolába

Főtiszteletű Szegedi László megáldotta a harangot •  Fotó: Iochom István

Főtiszteletű Szegedi László megáldotta a harangot

Fotó: Iochom István

Haranglábat avattak a pénteki kicsengetés alkalmával a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium udvarán.

Daczó-Hodor Barna

2023. május 26., 15:592023. május 26., 15:59

2023. május 26., 16:022023. május 26., 16:02

A református kollégium korábban ajándékba kapta az elnéptelenedett Nagyercse műemléktemplomának harangját. A harangláb elkészítéséhez viszont adományokra volt szükség: a szentkatolnai Bogdán-Páll család férfitagjainak munkáját dicsérő harangláb elkészítéséhez többek között a kollégium egykori diákjai és pedagógusai is hozzájárultak.

Hirdetés

A végzős diákok utolsó osztályfőnöki óráját követően az iskolaudvaron felállított harangláb előtt Bartos Károly iskolalelkész köszöntötte a rendhagyó ballagási ünnepség főszereplőit, tanárkollégákat és szülőket.

Idézet
Ezután már ez a harang fogja hívogatni iskolába a diákokat, tanárokat.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy itt legyen a harang és elkészüljön a harangláb!” – adott hálát az iskolalelkész.

Először szól új rendeltetési helyén a harang •  Fotó: Iochom István Galéria

Először szól új rendeltetési helyén a harang

Fotó: Iochom István

Péter Nóra és Borcsa Zsombor diákok énekét, illetve szavalatát követően főtiszteletű Szegedi László, a brassói Reménység Háza lelkipásztora, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt az egybegyűltekhez, majd áldotta meg a harangot.

Idézet
E kis harang egy ideig egy garázsban árválkodott. De íme, megkerült a helye,

és hiszem azt, hogy mindahányszor felcsendül, azt mutatja, hogy Istennek terve van a mi életünkben, az egyházunkban, az iskoláinkban, és amiként egy templomban hívogatott és figyelmeztetett, ugyanezt a hivatását tölti be majd évszázadok múlva is itt, ebben a református kollégiumban” – hangzott el beszédében.

A folytatásban a végzősök, tanáraik és a hozzátartozók a frissen felavatott és az új rendeltetési helyén először megszólalt harang hangjára vonultak át a református templomba, a két osztály 59 végzősének ballagási ünnepségére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban

XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.

Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Több súlyos baleset, kétszer annyi halálos áldozat Hargita megyében

Több halálos áldozattal járó közúti baleset történt az év első kilenc hónapjában, mint a tavaly ugyanebben az időszakban Hargita megyében. A rendőrségi adatok szerint a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás és a figyelmetlenség áll a főbb okok között.

Több súlyos baleset, kétszer annyi halálos áldozat Hargita megyében
2026. október 16., péntek

Oktatási miniszter: konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot

Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.

Oktatási miniszter: konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot
2026. október 16., péntek

Kormányprogram: a munkába önként visszatérő szülők további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat

A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.

Kormányprogram: a munkába önként visszatérő szülők további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hunyadi János minden nép számára mást jelent, de ki lehetne alakítani egy közös emlékezést

Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.

Hunyadi János minden nép számára mást jelent, de ki lehetne alakítani egy közös emlékezést
2026. október 16., péntek

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
2026. október 16., péntek

Kedden, 14 órától szavaz a parlament a Niculescu-kormány beiktatásáról

Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.

Kedden, 14 órától szavaz a parlament a Niculescu-kormány beiktatásáról
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Helyiadó-fizetés: az online platformon sem kisebb a zűrzavar, mint egy posztkommunista hivatalban

Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.

Helyiadó-fizetés: az online platformon sem kisebb a zűrzavar, mint egy posztkommunista hivatalban
2026. október 16., péntek

Ötszörös volt a kereslet a román állampapírokra az aukción

Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.

Ötszörös volt a kereslet a román állampapírokra az aukción
2026. október 15., csütörtök

Közösségben és a közösségért érdemes dolgozni

Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.

Közösségben és a közösségért érdemes dolgozni
Hirdetés