
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Bruttó ezer lejjel növelik június elsejétől a pedagógusok bérét „az új bértábla szerinti fizetésemelés előlegeként”, az erről szóló sürgősségi rendeletet már a csütörtöki ülésen elfogadják – közölte szerdán a kormány sajtóirodája.
2023. május 31., 17:382023. május 31., 17:38
2023. május 31., 17:462023. május 31., 17:46
A kabinet azután adott ki közleményt erről, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök és Ligia Deca tanügyminiszter az oktatási szakszervezetek vezetőivel tárgyalt a sztrájkoló tanügyi alkalmazottak követeléseiről.
A kormány sajtóirodája közölte azt is, hogy az új közalkalmazotti bértörvény szerint
Ugyanakkor a fizetéseket több szakaszban emelik az új bértörvényben előírt összegig, a jogszabály hatályba lépésétől számított legtöbb három éven belül. Az első szakaszban az előirányzott teljes béremelés 40 százalékát kapják meg a tanügyi alkalmazottak – írja az Agerpres hírügynökség a kormány sajtóirodájának közleményére hivatkozva.
A szerdai kormányülés elején Nicolae Ciucă a kormánytagokkal is ismertette a kabinet ajánlatát. Mint mondta, a szakszervezeti vezetők a következő órákban ismertetik az ajánlatot a tagsággal, majd este hét órától ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a tanügyi alkalmazottak elfogadják a javasolt intézkedéseket, újrakezdődhet az oktatás és sikerül lezárni a tanévet.

Folytatódik a tanügyi sztrájk – közölte szerda délelőtt a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!