Magyar állami kitüntetést kapott Molnos Zoltán festőművész

Magyar állami kitüntetést kapott Molnos Zoltán festőművész

A székelyudvarhelyi festőművésznek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

Tíz éve nem történt előrelépés, idén viszont elkezdik felújítani a múzeum épületét

Elkezdődik a Tarisznyás Márton Múzeum felújítása idén – jelentette be kedden Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester. Kifejtette, több évig tartó bürokratikus folyamatok újabb állomásaihoz érkeztek.

Tíz éve nem történt előrelépés, idén viszont elkezdik felújítani a múzeum épületét
2019. március 06., szerda

Csíkszeredában vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera társulata

Az opera és az operett székelyföldi fellegvárává válik júniusban Csíkszereda, hiszen több tízéves szünet után ismét a hargitai megyeszékhelyen vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera társulata.

Csíkszeredában vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera társulata
2019. január 22., kedd

Csak az ember olvas: elkezdődött a felolvasómaraton

„Gondold meg, hogy csak az ember olvas” – Márai Sándor jól ismert gondolata is elhangzott a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett marosvásárhelyi felolvasómaraton megnyitóján. A hetedszerre megszervezett eseménybe kedden 22 óráig bárki bekapcsolódhat.

Csak az ember olvas: elkezdődött a felolvasómaraton
2019. január 20., vasárnap

Emlékkiállítással tisztelegtek Kányádi életműve előtt

A 20. századi erdélyi irodalom legnagyobb egyéniségére, Kányádi Sándor költőre emlékezve, a Magyar Kultúra Napja székelyudvarhelyi rendezvénysorozatának kiemelt mozzanataként nyitották meg vasárnap a neki szentelt emlékkiállítást.

Emlékkiállítással tisztelegtek Kányádi életműve előtt
2019. január 19., szombat

A kontraszt, mint szervezőelv

Kuti Zoltán Hermann csíkszeredai fotóművész első egyéni fotókiállítását nyitották meg pénteken a megyeháza földszinti kiállítótermében. A Kontraszt nevű kiállításra hat év terméséből válogatott az alkotó.

A kontraszt, mint szervezőelv
A kontraszt, mint szervezőelv
2019. január 19., szombat

A kontraszt, mint szervezőelv

2018. november 04., vasárnap

Ünnepelt a képzőművészeket összefogó civil szervezet

Sokáig volt kérdés: hogy szülhet Gyergyóalfalu ilyan sok képzőművészt? A hétvégén érkezett válasz: a gyergyói nagyközség tulajdonképpen múzsákat terem. Múzsák földjére szólt a meghívó, a Sövér Elek Alapítvány 25 éves létét ünnepelte.

Ünnepelt a képzőművészeket összefogó civil szervezet
2018. október 19., péntek

Kiosztották az idei Székelyföld-díjakat

Az elmúlt év kiemelkedő szerzőinek járó Székelyföld-díjakat pénteken osztották ki Csíkszeredában. Idén Karácsonyi Zsolt és Nagy Lajos részesült a kitüntetésben. Rajtuk kívül másokat is díjazott a folyóirat szerkesztősége.

Kiosztották az idei Székelyföld-díjakat
2018. október 02., kedd

Mozgalmas október előtt áll az András Lóránt Társulat

Változatos évadindító programokkal várja októberben a táncszínház iránt érdeklődőket az András Lóránt Társulat.

Mozgalmas október előtt áll az András Lóránt Társulat
2018. szeptember 23., vasárnap

Az erdélyi magyar irodalom képviselői találkoztak Gyergyószárhegyen

Az erdélyi magyar irodalom jeles képviselői részvételével zajlott a hétvégén a Gyergyószárhegyi Írótábor, amit idén tizenegyedszerre szerveztek meg. 

Az erdélyi magyar irodalom képviselői találkoztak Gyergyószárhegyen
2018. augusztus 20., hétfő

Nemzetközi alkotótábornak ad otthont Mezőmadaras

Tizenhetedik alkalommal nyitja meg kapuit a mezőmadarasi művésztábor augusztus 23-án. Tíz napon keresztül 26 alkotó viszi vászonra, papírra, fára, vagy vési kőbe azt, ami a mezőségi faluban a leginkább megihlette.

Nemzetközi alkotótábornak ad otthont Mezőmadaras
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2018. július 22., vasárnap

Ecsettel, vésővel, kalapáccsal látnak munkához a nyári művésztelepen

Egy új kapcsolatnak köszönhetően első alkalommal alkotnak a Gyergyószárhegyi Művésztelepen Magyarország legjelentősebb kortárs művészeti egyesületének, a Ma született Művek (MAMŰ) Társaságnak tagjai.

Ecsettel, vésővel, kalapáccsal látnak munkához a nyári művésztelepen
2018. július 17., kedd

Családias és ünnepi hangulatú dzsesszfesztivált terveznek

Mini dzsesszfesztiválként indult és nemzetközi dzsesszfesztiválként ünnepli tizedik születésnapját július végén Csíkszeredában, a Mikó-várban a Csíki Jazz. A szervezők kedden azt mondták, remélik, hogy jó hangulatú, családias fesztivál lesz a rendezvény, amelyet idén az évforduló tiszt

Családias és ünnepi hangulatú dzsesszfesztivált terveznek
2018. május 27., vasárnap

Erdélyieket is díjazott a táncművészek szövetsége

A Magyar Táncművészek Szövetsége 2018-ban Életmű Díjjal tüntette ki Domokos Istvánt, a Marosvásárhelyi Székely Állami Népi Együttes alapító tagját, koreográfusát, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület táncművészét, néptáncgyűjtőjét, koreográfusát.

Erdélyieket is díjazott a táncművészek szövetsége
2018. május 15., kedd

Zsögödi Nagy Imre 125 címmel nyílt kiállítás a festő nevét viselő galériában

A Nagy Imre születésének 125-ik évfordulójára szervezett csíkszeredai rendezvények sorában elsőként tárlatot nyitottak meg kedden este a festő munkáiból a róla elnevezett zsögödi galériában.

Zsögödi Nagy Imre 125 címmel nyílt kiállítás a festő nevét viselő galériában
2018. május 14., hétfő

Több mint hétszáz diák néz be az Arany-buszba Csíkszeredában

Kedden még Csíkszeredában látogatható a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által útjára indított rendhagyó kiállítás, az „Arany 200 busz“. Az autóbusznyi interaktív tárlaton Arany János életútjával, munkásságával ismerkedik több száz gyermek.

Több mint hétszáz diák néz be az Arany-buszba Csíkszeredában
2018. május 08., kedd

Lear király zenéből festve a Reflex színházi fesztiválon

Tizennégy kép, hangokból és zenéből megalkotott drámai elbeszélés a lengyelországi Wrocławból érkezett Song of the Goat Theatre Songs of Lear című előadása, melyet az elmúlt napokban láthatott a Reflex színházi fesztivál közönsége Sepsiszentgyörgyön.

Lear király zenéből festve a Reflex színházi fesztiválon
2018. május 03., csütörtök

A Művésztelep megalapítójára emlékeztek

Bemutatták Hollósy Simon Az ablaknál című alkotását csütörtök délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. Az alkotást a közelmúltban vásárolta meg a Maros Megyei Múzeum.

A Művésztelep megalapítójára emlékeztek
A Művésztelep megalapítójára emlékeztek
2018. május 03., csütörtök

A Művésztelep megalapítójára emlékeztek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM