
Fotó: Filmszereda/Facebook
Az idei FilmSzereda záróakkordjaként öt rövidfilmet láthatott a közönség vasárnap Csíkszeredában. A filmek közös pontja, hogy az összeset nő rendezte, azonban mind más és más élethelyzetet mutatott be.
2024. július 01., 09:232024. július 01., 09:23
2024. július 01., 10:112024. július 01., 10:11
Női szemmel szlogennel szervezték meg a nyolcadik FilmSzeredát: ennek tükrében zömében olyan filmeket vetítettek, amelyek női rendezők alkotásai. A filmfesztivál utolsó napjának utolsó programpontja öt rövidfilm vetítése volt, mindegyik különböző témát boncolgatott.
Fotó: Filmszereda/Facebook
Az első filmet – Átalakítás folyamatban – Cristina Grosan rendezte. A 2017-es film látványában lenyűgöző volt, témájában és hangulatában a Black Mirror sorozatra hajazott.
egyfajta felnőtti énkeresés bontakozott ki. A film valódi érdekessége azonban a Csokonai Dorottyáját idéző megfiatalodás motívuma volt, azonban Csokonai művével ellentétben itt a főhős öreg marad.
A második rövidfilm Moldovai Katalin 2018-as Ahogy eddige volt, ami elsősorban a dualitás nagymértékű használatában fejtette ki mondanivalóját.
Habár a film végén nem oldódik fel a feszültség – hiszen éppen ez a célja –, mégis szép megoldással mutatja be az elfogadással járó bölcsességet, ami az idős kor kiváltsága.
Fotó: Filmszereda/Facebook
Ezt követően az Oidipus reggele című filmet láthatta a közönség, amit Tompa Eszter rendezett, és 2023-ban mutatták be. A vasárnap vetített rövidfilmek közül ez volt a legreálisabb mind párbeszédében, mind mondanivalójában, az élethelyzetet, amit lefestett, a maga módján humorosan is tálalta. A film a homoszexualitás kérdésével játszik, ezt viszont olyan módon, hogy a család először szembesül egy már felnőtt férfi nemi irányultságával. A szituáció mégsem eköré épült fel, sokkal inkább a tagadásra, amit egyedül a főhős élt át.
Fotó: Filmszereda/Facebook
Negyedikként Kassay Anna Mari című filmjét csodálhatták az érdeklődők, ami a rurális élet témáját fogalmazza meg egy fiatal, ártatlan lány szemszögéből. A film
A vetítés alatt akadtak technikai akadályok: a hang és a kép egymáshoz mérten elcsúszott, a vetítés meg is akadt, viszont ezek nem vettek el az élményből. A rendező egyébként Kassai-díjat is nyert filmjével.

Az elmúlt hetekben két rangos elismerésben is részesült Kassay Anna: Mari című filmjéért a Kassai Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Fiatal Filmes díját nyerte el, a Méhes György irodalmi pályázaton pedig első helyezést ért el próza kategóriában.
Végül a Játsszuk tovább című alkotást vitték vászonra, melyet Farkas Ágnes Anna rendezett. A film
Látványában, hangulatában üdítő mozi volt, témájában egyszerű, de valóságos. A film maga egy éjszaka történéseit dolgozza fel, ezalatt viszont szembetalálkozunk azzal az egyetemes ténnyel, hogy bármennyire igyekszünk, a szüleinktől kapott mintát nem tudjuk levetkőzni.
A filmfesztivál zárásaként közönségtalálkozót is szerveztek a rövidfilmek rendezőivel.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!