
Fotó: Székelyhon
Negyedik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Magyar Opera miniévadát Csíkszeredában október 2. és 5. között a Szakszervezetek Művelőadési Házában. Négy klasszikus előadással készülnek: Jézus Krisztus szupersztár, A trubadúr, az Operettgála, illetve a My fair lady.
2024. augusztus 29., 12:442024. augusztus 29., 12:44
A négy napon át tartó miniévadban négy előadást láthatnak az érdeklődők, négy olyan darabot, ami a Kolozsvári Magyar Operának állandó produkciója. Sajtótájékoztatón ismertette a részleteket Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Október 2-án a Jézus Krisztus szupersztár rockopera angol verziójával nyitják az évadot Novák Péter rendezésében, vezényeli Kulcsár Szabolcs. A darabot egymás után két alkalommal is színpadra viszi a kolozsvári társulat, először 17 órától, majd 20 órától.
A miniévad második napján, október 3-án 18 órától Giuseppe Verdi A trubadúr című kétrészes operájával készül a társulat, Szabó Jenő rendezésében.
Október 4-én szintén 18 órától Miklósa Erika Operettgála koncertelőadása várható, majd
október 5-én 18 órától a My Fair Lady című, kétfelvonásos musicalt viszik színpadra.
Korodi Attila kiemelte, Csíkszeredának a miniévad ideje alatt legalább százhetven előadóval és logisztikai emberrel kell számolnia, elmondása szerint
„A székelyföldi kulturális élet része már a dzsessz és a régizene, most pedig a kolozsvári opera jóvoltából az operát is felvehetjük a sorba” – emelte ki a polgármester.
Mint mondta, tapasztalatai szerint nagy a kereslet az opera miniévadára, ezért mindenkit arra biztat, hogy minél hamarabb váltsák meg jegyeiket, a jegyértékesítés jövő héten kezdődik. Jegyek az eventbook.ro oldalon, valamint a Szakszervezetek Művelődési Házában válthatók.
Szép Gyula is megosztotta gondolatait a csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, hagyományt teremtettek a Kolozsvári Magyar Opera miniévadával Csíkszeredában, ami nem meglepő, hiszen
Mint mondta, a miniévad előadásai a műfaj legkiemelkedőbb alkotásai, elsősorban az egyetemes zenés színpad felé nyitottak, nem pedig a klasszikus opera felé.
Két előadást emelt ki az opera igazgatója, a Jézus Krisztus szupersztárt és a My Fair Ladyt. Mint mondta, fontos Romániában játszani a Jézus Krisztus szupersztrárt, ugyanis
„A My Fair Ladynek két változatát szoktuk játszani. A csíkszeredai miniévadra azt a verziót hozzuk, amelyikben a beszédhibás lány a székely akcentusát kell levetkőzze, nem mintha bármi baj volna vele” – emelte ki Szép Gyula.
Az opera igazgatója mindenkit arra biztat, éljen a miniévad adta lehetőségekkel, ugyanis a környéken csak Csíkszeredában adottak a lehetőségek arra, hogy színpadra tudják vinni műveiket. Ehhez ugyanis megfelelő méretű színpadra van szükség, ami a Szakszervezetek Művelődési Házában rendelkezésre áll.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!