
Fotó: Gergely Imre
A 19. századi magyar akadémikus történeti festészet kiemelkedő alakját, Benczúr Gyulát együtt emlegetik Munkácsi Mihállyal, Paál Lászlóval. A nyíregyházai múzeum gyűjteményéhez tartozó alkotásai most először láthatók Gyergyószentmiklóson.
2024. július 07., 21:252024. július 07., 21:25
November közepéig lesznek kiállítva Benczúr Gyula festményei, grafikái, tanulmányrajzai Gyergyószentmiklóson. Aki a klasszikus festészet iránt érdeklődik, annak mindenképpen ajánljuk a megtekintését, már csak azért is, mert nem lehet tudni, mikor lesz még ilyen lehetősége. Másként Nyíregyházára kellene értük utazni vagy Budapestre, a Nemzeti Galériába. A Tarisznyás Márton Múzeumban vasárnap nagy érdeklődés mellett nyílt meg a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményéből létrejött Benczúr Gyula-emlékkiállítás.
Az eseményt, Ferencz-Mátéfi Kriszta múzeumigazgató köszöntője után a Csibi András, Kolcsár Borbála, Kolcsár Zsófia és Kolcsár Dániel által előadott klasszikus zeneművek tették színesebbé.
Amint dr. Rémiás Tibor, a magyarországi intézmény vezetője elmondta, a Nemzeti Galéria után a művész szülővárosa, Nyíregyháza múzeuma őrzi a legtöbb Benczúr-művet. Ezek az alkotások eddig állandó kiállítás anyagát képezték, azonban miután a Jósa András nevét viselő intézmény több mint százéves épületnél teljes felújítás esedékes, úgy döntöttek,
Több magyarországi helyszín után Székelyföldön eddig Székelyudvarhelyen voltak láthatók ezek a festmények, rajzok és az alkotó használati tárgyai, és már csak Gyergyószentmiklóson állítják ki ezeket. November 15-e után Brassóba vagy Nagybányára költöznek.
A kiállításmegnyitón Csergő Tibor polgármester hangsúlyozta, minden művészeti alkotás, életpálya célja a megörökítés, hogy az örökkévalóvá, hallhatatlanná váljon. Ebben a kiállításban is tetten érhető ez a törekvés.
Fotó: Gergely Imre
„Benczúr Gyula művei azt a korszakot örökítik meg, amely a magyar nemzet történetében a legszebb volt az utóbbi évszázadokban, azaz a kiegyezéstől Trianonig tartó évtizedeket. Megmutatja, milyen volt akkor az államiság, hogyan polgárosodott, erősödött a nemzet, hogyan formálódott a művészet iránti igény. Festményei prosperáló magyar nemzetről beszélnek, olyan kultúrtörténetet tükröznek, amiből mind a mai napig erőt merít a magyar nemzet” – hangzott el.
Mohácsi Endre, a Jósa András Múzeum történeti osztályának vezetője ismertette Benczúr Gyula életpályájának és munkásságának főbb állomását, rámutatva többek között arra, hogy
Már kisgyerekként telerajzolta a házukat, és szülei, akik eredetileg más pályára szánták, tanárai tanácsára végül támogatták, hogy festőiskolában tanuljon. Így került Münchenbe, majd így vált belőle keresett és népszerű festő, akihez sorra fordultak a kor legnevesebb személyiségei, hogy portréjukat megfesse. Így például Ferencz József császár vagy Erzsébet királyné is.
A látogatóknak lehetőségük lesz többet megtudni Benczúr Gyuláról annak az életrajzát tartalmazó kiadványnak köszönhetően, amit a festő fia írt két lánya közreműködésével, és ami a Tarisznyás Márton Múzeumban is megkapható.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!