Hargita megyében is nő az iskolai megbetegedések száma, de lassabb ütemben, mint Maros megyében, ahol az elmúlt közel három hétben megduplázódott a koronavírusos diákok és iskolai személyzet száma.
A dinoszauruszok korából, azaz a késői mezozoikumból származó emlőst, a tudomány számára új fajt fedezett fel a Hunyad megyei Nalácvádban egy román-belga kutatócsoport, amelynek tagjai között szerepel a Maros Megyei Múzeum munkatársa is.
Keddtől korlátozzák Marosvásárhelyen az esti és éjszakai kijárást este nyolc és hajnali öt óra között, miután a fertőzöttségi mutató elérte a 8,46 ezreléket.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Székelyföldön összesen tizennyolc község és három város haladta meg a háromezrelékes határértéket.
Az elkövetkező két hetes időszakban (október 18-a és 31-e között) nagy mértékű hőmérséklet-ingadozásra kell számítani: 22 Celsius-fokos nappali csúcshőmérsékletektől fagypont alatti éjszakai minimumokig.
Lejárt az iskolaigazgatók írásbeli versenyvizsgája, a sikeresen vizsgázóknak ezután kell megjelölniük azokat az iskolákat és tisztségeket, amelyeket szeretnének elfoglalni. Iskolavezetőket kérdeztünk, hogyan látják, milyen vizsgán vannak túl.
Azok a személyek, akik megkapták a koronavírus elleni oltást, a vakcina típusának függvényében, bizonyos idő múlva adhatnak vért és segíthetnek embertársaikon – hívja fel az érintettek figyelmét a Hargita Megyei Vérközpont igazgatója.
Megtéríti az útiköltség, a vonat- vagy autóbusz-bérlet árának egy részét a tanügyminisztérium – jártunk utána egy olvasónk kérésére annak, hogy az ingázó gyereke, jogosult-e valamilyen anyagi hozzájárulásra.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.
Elpusztult medvét találtak a 15-ös országút szélén, a Maros megyei Petele település közelében – írja az Agerpres hírügynökség a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjének szombati közlésére hivatkozva.
Egy használaton kívüli nyilvános illemhelyen nyílt meg az a rendhagyó kiállítás Marosvásárhelyen, amely a megálmodója szerint egy kezdet, és folytatása várható. Íme a fotók és a további tervek.
Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.
November elsejétől nem lesznek oltóközpontok a marosvásárhelyi iskolák tornatermeiben, annak érdekében, hogy azokat a diákok használhassák. A döntést pénteken hozták meg a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a rendkívüli tanácsülésen.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.
Országszerte enyhébb lesz az idő a következő négy hétben, mint ilyenkor általában, az említett időszakban csapadék is csak elvétve várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Idén sem pislákolhatnak köztereken a csillag- vagy keresztformában elhelyezett gyertyák a megszokott módon az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű szolidaritási tevékenység keretében, de azért az adománygyűjtés nem marad el.
A marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola minden diákja szerda óta online tanrendben vesz részt, de nem a koronavírusos megbetegedések miatt.
A lakókkal való előzetes egyeztetés nélkül vágtak ki szerdán négy fát az egyik marosvásárhelyi utcában, ahol épp járdajavítás zajlik. A lakók tiltakoznak az eljárás ellen és azt is sérelmezik, hogy milyenek lesznek az új járdák.