Hargita megye városai közül Csíkszeredában volt a legkisebb a részvételi arány

Több mint tíz százalékkal a Hargita megyei részvételi arány alatt teljesített Csíkszereda a vasárnapi önkormányzati választáson. Sepsiszentgyörgyön még ennél is visszafogottabb volt a választási kedv. Marosvásárhely a megyei átlagot ugyan nem érte el, de így is az országos fölött teljesített.

Kiskorúak próbáltak szavazni a szülők irataival

A háromszéki Zabolán két kiskorú a szülők személyazonossági igazolványával jelent meg szavazókörzetben, megpróbálva voksolni.

Kiskorúak próbáltak szavazni a szülők irataival
2020. szeptember 27., vasárnap

Közel ötven koronavírus-fertőzött kért mozgóurnát Háromszéken

Kovászna megyében több mint ezernyolcszázan kértek mozgóurnát, hogy otthonukban adhassák le a szavazatukat a helyhatósági választásokon. Negyvennyolcan közülük koronavírussal fertőzöttek.

Közel ötven koronavírus-fertőzött kért mozgóurnát Háromszéken
2020. szeptember 27., vasárnap

Ezernyolcszáz lejébe került, hogy megtagadta szavazás közben a maszkviselést

Jelentősebb kihágások eddig nem történtek Kovászna megyében az önkormányzati választásokon, „mindössze” egy személyt kapott súlyos pénzbírságot, mert nem tartotta be a maszkviselésre vonatkozó előírásokat – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezernyolcszáz lejébe került, hogy megtagadta szavazás közben a maszkviselést
2020. szeptember 27., vasárnap

Lejárt az „első félidő”, így szavaztak a székelyföldi városokban

Hargita megyében Székelyudvarhelyen szavazott a legtöbb személy, Háromszéken a megyei átlagnál hat százalékkal alacsonyabb a részvételi arány Sepsiszentgyörgyön, míg Maros megyében a nyárádtői szavazók a legaktívabbak.

Lejárt az „első félidő”, így szavaztak a székelyföldi városokban
2020. szeptember 27., vasárnap

Maros megye az országos átlag fölött, Hargita és Kovászna alatta végzett

Lezárták az urnákat, Maros megyében a választópolgárok 49,39 százaléka, Hargita megyében 42,29 százalékuk, míg Kovászna megyében a szavazásra jogosultak 40,66 százaléka adta le szavazatát eddig az időpontig. A legmagasabb választási részvétel Giurgiu megyében volt.

Maros megye az országos átlag fölött, Hargita és Kovászna alatta végzett
2020. szeptember 26., szombat

A képességfelmérőre készülő „áldozatévfolyam” a nyolcadikot is tankönyvek nélkül kezdte

Mindössze három tantárgy esetében érkeztek meg tanévkezdésre a nyolcadik osztályos diákok tankönyvei idén – a tantárgyak kilencven százaléka esetében nem készültek még el a tankönyvek, és azt sem tudni, mikorra lesznek meg. A hiány idén több ok miatt is sokkal komolyabb problémát jelent, mint az előző tanévekben.

A képességfelmérőre készülő „áldozatévfolyam” a nyolcadikot is tankönyvek nélkül kezdte
2020. szeptember 24., csütörtök

Kétnyelvűséget ígérnek az épülő sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpontnál

Folytatják a sepsiszentgyörgyi Sepsi Value Centre bevásárlóközpont építését, tájékoztatott a Prime Kapital befektetési alap. Becsléseik szerint a kereskedelmi központot 2021 tavaszán nyitják meg.

Kétnyelvűséget ígérnek az épülő sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpontnál
2020. szeptember 24., csütörtök

Zárul a KultúrPark Sepsiszentgyörgyön

Szeptember végén egy nemrég elkészült dokumentumfilm bemutatásával zárja kapuit a sepsiszentgyörgyi KultúrPark. A három hónapos rendezvénysorozat során 21 filmet vetítettek, 11 koncertre és 2 néptáncelőadásra került sor, általában telt ház előtt.

Zárul a KultúrPark Sepsiszentgyörgyön
Zárul a KultúrPark Sepsiszentgyörgyön
2020. szeptember 24., csütörtök

Zárul a KultúrPark Sepsiszentgyörgyön

2020. szeptember 24., csütörtök

Három koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás Háromszéken

Az elmúlt 24 órában 23 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Háromszéken, a pozitív eseteket 132 tesztből mutatták ki. A Kovászna megyei prefektúra arról tájékoztat, hogy ebben az időszakban három koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás került be a nyilvántartásba.

Három koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozás Háromszéken
2020. szeptember 24., csütörtök

Kerekesszékesek által használható hintára gyűjtenek Sepsiszentgyörgyön

Adományokat gyűjt a Free Adventure Bikers Egyesület és a Diakónia Keresztyén Alapítvány, hogy mozgássérült gyerekek számára készített kerekes hintát vásároljanak. Abban bíznak, hogy a szeptember 27-én megrendezett „A Legszebb Nap – Fogyatékkal Élők motoroztatása” nevet viselő rendezvényen már összegyűl a szüks&

Kerekesszékesek által használható hintára gyűjtenek Sepsiszentgyörgyön
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot
Megnyitás

Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot

Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.

2020. szeptember 23., szerda

Moduláris sürgősség a sepsiszentgyörgyi kórházban

Új, moduláris elemekből épített sürgősségi osztályt helyeztek üzembe szerdán a sepsiszentgyörgyi kórház udvarán. A kétszáz négyzetméteres létesítmény három részből áll, így lehetővé válik a betegek járványtani szűrése.

Moduláris sürgősség a sepsiszentgyörgyi kórházban
2020. szeptember 23., szerda

22 új koronavírus-fertőzött Háromszéken, egy beteg elhunyt

Az elmúlt 24 órában Háromszéken 22 új koronvírus-fertőzést vettek nyilvántartásba, miután 122 tesztet végeztek el, tájékoztatott szerdán a Kovászna Megyei Prefektúra.

22 új koronavírus-fertőzött Háromszéken, egy beteg elhunyt
2020. szeptember 23., szerda

Amikor kell, külpolitikai kapcsolatrendszerüket is bevetik a háromszéki megyeitanácsos-jelöltek

A külpolitika nem olyan, mint az aszfaltozás, sok esetben nincs kézzel fogható látszata, és a munka nem mindig hozza a várt eredmény – szögezte le szerdai sajtótájékoztatón Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke.

Amikor kell, külpolitikai kapcsolatrendszerüket is bevetik a háromszéki megyeitanácsos-jelöltek
2020. szeptember 23., szerda

Újabb öt tanintézetnek kell alkalmaznia a vörös forgatókönyvet Háromszéken

Sepsiszentgyörgyi, illyefalvi és torjai tanintézetekben is kizárólag online oktatásra kényszerülnek a diákok, miután több gyereket és tanügyi alkalmazottat diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel.

Újabb öt tanintézetnek kell alkalmaznia a vörös forgatókönyvet Háromszéken
2020. szeptember 23., szerda

Lefestették a magyar feliratot Nagyborosnyó helységnévtábláján

Lefestették a magyar feliratot Nagyborosnyó helységnévtábláján szerdára virradóan ismeretlen tettesek. Az esetről Kanyó Antal alpolgármester tett közzé fotót a Facebookon. Az alpolgármester a Székelyhonnak azt mondta, feljelentést tesz a rendőrségen.

Lefestették a magyar feliratot Nagyborosnyó helységnévtábláján
2020. szeptember 23., szerda

Ahány végzős orvos, annyi rezidens hely

Az egészségügyi minisztérium annyi rezidens helyet biztosít, ahányan végeztek az orvosi, gyógyszerészeti és fogorvosi szakon.

Ahány végzős orvos, annyi rezidens hely
Ahány végzős orvos, annyi rezidens hely
2020. szeptember 23., szerda

Ahány végzős orvos, annyi rezidens hely

2020. szeptember 22., kedd

Koronavírus-járvány: Hargita és Maros biztató, Kovászna aggasztó

Hargita és Maros megyében csökkenő, Kovászna megyében viszont növekvő tendenciát mutat a koronavírus-járvány terjedése, derül az Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb heti jelentéséből.

Koronavírus-járvány: Hargita és Maros biztató, Kovászna aggasztó

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye