
Fotó: Lábbusz/Pedibus/Facebook
A Lábbusz programban – melynek részeként különböző útvonalakon – reggelente felnőttek kísérik gyalog iskolába a gyerekekeket, a közösségi összefogásnak köszönhetően működik Kovászna megye székhelyén. Reggelente több mint száz, de néha kétszáz kisiskolás „száll fel a buszra”, közben pedig új ismeretségek köttetnek, történetek születnek.
2023. szeptember 11., 08:072023. szeptember 11., 08:07
A programot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat indította be külföldi minta alapján, Kondor Ágota és Buslig Kincső helyi tanácsosokat bízva meg azzal, hogy dolgozzák ki a részleteket. A cél kettős:
Nem utolsósorban a közösségi szellem is megnyilvánulhat a program által, hiszen nagyon sok intézmény, szervezet, vállalkozás munkatársai szállnak be csoportosan és önkéntesen vezetőnek, de
Fotó: Lábbusz/Pedibus/Facebook
„Ritka szerencsés eset – mondja Buslig Kincső programfelelős –, hogy ilyen jó a közösségi szellem egy városban.” Ezen túlmenően azonban sokban hozzájárul a program jó működéséhez az önkormányzat támogatása is.
A Lábbusz-járatok a város összes negyedét és iskoláját érintik, kivéve a református elemit, viszont ha szükséges, oda is elkísérik az oda járó pár gyereket.
A leggyakrabban az Állomás negyedből a központba tartó Lábbuszt veszik igénybe a kicsik, átlag 40-es létszámú a csoport, de voltak már közel 70-en is, ez időjárásfüggő. A központban aztán, ahol öt járat találkozik, átcsoportosul, oszlik a társaság, öt iskolát célozva meg.
Vonzó ajándékok is serkentik a gyerekeket matricagyűjtésre a napi járatokon
Fotó: Lábbusz/Pedibus/Facebook
A múlt tanévben több mint 1000 felnőttet vett igénybe a program, ám ezt szívesen vállalják a helyiek – számolt be lapunknak Buslig Kincső. Hiszen a kis gyermekkezeket megfogni, a gyerektörténeteket meghallgatni, a barátságok kötődését elősegíteni felemelő és jókedvre derítő feladat az önkénteseknek is.
Télen is egészséges a gyalogolás
Fotó: Lábbusz/Pedibus/Facebook
Több város is próbálta lemásolni a szentgyörgyi mintát, ami sikerült is Nyárádszeredában és Székelyudvarhelyen, tudtuk meg Buslig Kincsőtől, de Gödöllőről is jártak náluk tapasztalatcserén ez ügyben.
Büszkén viselik az önkéntesek a sárga sofőrtrikót
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Másutt viszont nem tudtak elegendő önkéntest beszervezni (ez történt Csíkszeredában), Marosvásárhelyen is elhalt a kezdeményezés, mert túl nagy a város.
Sepsiszentgyörgyön a Lábbusz kedd reggel indul, a második iskolai napon, mivel hétfőn eltérő időpontokban kezdődnek a tanévnyitó ünnepségek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!