Hirdetés
Hirdetés

Egykori hadiárvák és munkaszolgálatosok a Vigadóban

•  Fotó: Vigadó Művelődési Központ

Fotó: Vigadó Művelődési Központ

A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében szeptember 7-én 18 órától hármas rendezvényre várják az érdeklődőket: bemutatják Iochom István Katonasors című könyvét, ugyanekkor tartják az immár hatodik hadiárva-találkozót, illetve első alkalommal a volt kézdiszéki munkaszolgálatosok találkozóját.

Kocsis Károly

2023. szeptember 06., 15:062023. szeptember 06., 15:06

Iochom István kézdivásárhelyi újságíró huszonnegyedik, Katonasors című kötetét Ambrus Ágnes nyugalmazott egyetemi adjunktus mutatja be Albu Erika előadóművész és Józsa Irén versmondó, Pro Urbe díjas nyugdíjas magyartanár közreműködésével. A könyv témája nemcsak érdekfeszítő, de egyben hiánypótló is.

Romániában ugyanis a szovjet mintára elindított osztályharc idején, 1950 után

több tízezer fiatal férfit fosztottak meg személyes szabadságuktól, kényszerítettek minden jogalap nélkül, katonai behívóval lapátos építőmunkára, anélkül, hogy egy fitying munkabért is fizettek volna érte.

A Kovászna megyei sorsüldözöttek történetét mindmáig senki sem dolgozta fel.

Hirdetés

„Könyvem azon felső-háromszékiek visszaemlékezéseit tartalmazza, akik az 1950. január 14. és 1961. február 28. közötti időszakban munkaszolgálatosként teljesítettek katonai szolgálatot a Munka Szolgálatának Főigazgatósága keretében, vagyis

Idézet
a katonai szolgálat helyett utak, hidak, vasutak építésére és egyéb kemény munkákra, például szénbányákba voltak beosztva, azaz építették ingyen a »szocializmus vívmányait«.

Nem egy közülük sose tért haza, vagy ha igen, betegen vagy életre szóló fogyatékossággal” – mondja Iochom István.

Kézdiszéki munkaszolgálatos katonák 1959-ben Zsilvásárhelyen •  Fotó: Iochom István személyes archívuma Galéria

Kézdiszéki munkaszolgálatos katonák 1959-ben Zsilvásárhelyen

Fotó: Iochom István személyes archívuma

Hiteles feljegyzések szerint csak 1950-1961 között több mint 520 ezer kényszer-munkaszolgálatost dolgoztattak ingyen, 24-42 hónapon keresztül, gyenge ellátás mellett. A 2000 és 2014 között fungáló Volt Munkaszolgálatos Katonák Érdekvédelmi Szövetsége Hargita megyében 4575, Háromszéken 2800, Maros megyében 6500 tagot számlált, Brassó, Kolozs és Bákó megyéből közel kétszázan csatlakoztak hozzá, ám

Iochom István becslése szerint csak Kézdiszékről valójában több ezer katonát kényszerítettek munkaszolgálatra.

A szerző tizenkilenc településen keresett fel egykori „lapátosokat”, a fotókkal gazdagon illusztrált kötetben mintegy negyven visszaemlékezést közöl.

Valamennyi szereplő túl van már a nyolcvanadik életévén, az interjúk rögzítése óta öten elhunytak.

A csütörtöki rendezvény fővédnöke Tóth László főkonzul, házigazdája Kiss Erika, a Kézdiszéki EMNT és a Kézdiszékért Egyesület elnöke. A belépés díjtalan, de regisztrálni kötelező a 0730-600 279-es telefonszámon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés