Már javában gyülekeznek hosszú útjukra a vándormadarak

Munkatilalom is érvénybe lépett ilyenkor, különösen a sütésre, szövésre és a fonásra vonatkozólag. Ez természetesen főként az asszonyokat és a lányokat érintette, de még a fecskék sem indulnak el hosszú útjukra, bármilyen szép is az idő – igaz, már javában gyülekeznek. Ezért aztán Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezik.

Aki nem ment misére, az fűzfavesszőt szedett a patak partján, ami eddigre éppen megérett, már nem törött, azaz hajlékonnyá, sokoldalúan fölhasználhatóvá vált, például kosárfonáshoz, kukoricaszárak összekötéséhez. Arra azonban vigyáztak, hogy a mederbe ne essenek bele, mert amint azt Halász Péter a moldvai Frumoszán lejegyezte: „Kicsiboldogasszony napján az asszonyféléknek vétek belemenni a vízbe.”

Gazdákat sürgető

A jó gazdaember inkább az eget kémlelte ilyenkor, mert a ritkaszemű eső csapadékos őszt jósolt. Ez késleltette a vetési munkálatokat, amit például Fenyéden ezen a napon kezdtek el, és ekkor verték le a diót is. Pozsony Ferenctől tudjuk, hogy

„Ha jól vetsz, jól aratsz,/ Ha szép az idő, nagy termés van” – mondogatták. Máshol így fogalmaztak: „Ha szeptember tízig nem teszed a magot a fődbe/, Hadd az Istennek, hogy legyen magja örökre!” Utána a havasi román pásztorok már szabadon legeltethették nyájaikat a szántóföldeken.

Parajdon, Korondon, Sóváradon vagy Szovátán szintén Kisasszony hetét tartották a legjobb vetőhétnek. Korondon az utána következőt üszöghétnek nevezték, mert az akkor elvetett búza üszkös lesz, a rá következőt szalmahétnek, minthogy az akkor elvetett búzának nem lesz hosszú, tömött szemű feje, hanem léha, üres fejeket terem, csak a szalmája hosszú, és aztán Szent Mihály hetét tartották újból jó vetőidőnek – írja Barabás László.

A varságiak úgy vélték, ha Kisasszonyra nem esik le a hóharmat, még két hétig – a sóvidékiek szerint Szent Mihály napjáig – szárazak maradnak a hajnalok. Ennek viszont örültek, mert a dér „agyonütötte” a kukoricát, nem érett meg.

Sokfelé ezen a napon álltak munkába a cselédek, néhol ekkor kezdték a krumpli ásását. Farkaslakán csak eddig a napig keltették a csirkét, hogy utána ne kelljen „nadrágot szabatni” rá, egyes helyeken eddigre igyekeztek alvóra szemezni a gyümölcsfákat.

Szétáradó tisztelet

Sehol a világon nincs annyi Mária-kegyhely, mint a Kárpát-medencében, csak Magyarországon közel 180 templomot vagy kápolnát emeltek Kisboldogasszony tiszteletére. Székelyföldön Csíkrákoson, Egerszéken, Gyergyószentmiklóson (örmény templom), Hármasfaluban, Hosszúaszón, Imecsfalván, Jobbágytelkén, Kézdisárfalván (az 1817-ben épült kápolna már nem áll), Lövétén, Székelyudvarhelyen (Ugron-kápolna), Székelyvéckén, Tusnádfürdőn, Zalánpatakon, Zágonban és Zetelakán.

Sőt egy alkalommal a községhez tartozó Hilibben 5–6 csűr is a tűz martalékává vált Kisasszony napján, ami különös nyomatékot adott a munkatilalomnak.

Szomszédban ünneplők

Az egyébként református Vadasdra házasság útján bekerült katolikusok a Gyulakuta melletti Bordosra mennek rokonlátogatni, vagy a székelyvéckei búcsún vesznek részt. A munkatilalmat szintén szigorúan betartó és megszegőit a kővé változó kenyértészta történetével ijesztgető varságiaknak viszont mindig a zetelaki búcsú jut eszükbe az ünnepről.

– olvassuk Bártj Jánosnál.

Mária születésnapja nem tévesztendő a névnapjával (Szűz Mária Szent Neve), amit szeptember 12-én ünnepelnek a katolikusok. Tiszteletét XI. Ince pápa rendelte el Bécs török alóli felszabadítása után, 1683. szeptember 12-ét követően, bár megtartását Róma már 1513-ban jóváhagyta. Népszokás alig kötődik hozzá, miután alig négy nap választja el Kisasszony napjától, de Székelyföldön és vonzáskörzetében ekkor tartják a székelyszállási, homoróddaróci, kökösi, székelybetlenfalvi, marosjárai hívek, valamint az altorjai és szencsendi (Pálpataka) kápolna búcsúját, de a csíksomlyói kegytemplomban is búcsús szentmisét celebrálnak.