Hirdetés

Sorrendben: Kovászna, Maros és Hargita

Jellemző, hogy év elején, a költségvetések jóváhagyásakor sok polgármestert és megyei vezetőt látunk és hallunk arról nyilatkozni, mennyi mindent meg fognak valósítani. Az év végi zárszámadások idején már ritkábban találkozunk hangzatos bejelentésekkel.

Hirdetés

Még állami támogatás mellett is a csődtől tartanak a méhészek

Az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő egyesület vezetője szemléletes példával mutatta be a Székelyhonnak, hogy mennyire kevés az állam által számukra biztosított támogatás. Méhcsaládonként 25 lej: ettől még könnyedén csődbe mehetnek a méhészek.

Még állami támogatás mellett is a csődtől tartanak a méhészek
Hirdetés
2024. március 04., hétfő

Megkezdődött a próbaérettségi – idén már digitálisan javítják

Megkezdődött a végzősök próbaérettségije, amelynek idei újdonsága, hogy a javítás már digitális javítóplatformon zajlik. Az eredményeket március 15-én teszik közzé, de a jegyeket kizárólag a szülő vagy a diák írásos kérése esetén vezetik be a naplóba.

Megkezdődött a próbaérettségi – idén már digitálisan javítják
Hirdetés
2024. március 01., péntek

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!
2024. február 29., csütörtök

Túlszámlázás: egy egész évi áramfogyasztását kiszámlázta a szolgáltató

Majdnem ezer kilowattórás várható havi áramfogyasztást számlázott ki egy olvasónknak az áramszolgáltató kereskedőcég, amellyel szerződéses viszonyban áll. Az ezer lejt is meghaladó összeg még egy nagyfogyasztókkal rendelkező háztartásnál is számottevő.

Túlszámlázás: egy egész évi áramfogyasztását kiszámlázta a szolgáltató
Hirdetés
2024. február 27., kedd

95 köbméter fát foglaltak le Szentegyházán

Tizenötezer lejre bírságoltak egy szentegyházi fafeldolgozó céget, és több mint 95 köbméter fát foglaltak le a hatóságok a hét elején.

95 köbméter fát foglaltak le Szentegyházán
2024. február 26., hétfő

Kivizsgálást indított a rendőrség Novák Károly Eduárd fiának balesete kapcsán

Elütötte egy autó szombaton a 12-es országúton Novák Károly Eduárd volt sportminiszter fiát, aki kerékpáredzést tartott. A 19 éves fiatalember megsérült, kórházba szállították. A Hargita megyei rendőrség kivizsgálást indított az ügyben.

Kivizsgálást indított a rendőrség Novák Károly Eduárd fiának balesete kapcsán
Hirdetés
2024. február 24., szombat

A miniszterelnök Csíkszeredában: Székelyföld autonómiája helyett egy bizarr ajánlat az RMDSZ-nek

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke kijelentette szombaton a PSD Hargita megyei szervezetének választási ülésén, hogy soha nem fogadja el olyan törvények támogatását, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait.

A miniszterelnök Csíkszeredában: Székelyföld autonómiája helyett egy bizarr ajánlat az RMDSZ-nek
2024. február 17., szombat

Bármilyen problémát meghallgatnak a lelkisegély-szolgálatnál, ne féljünk felkeresni őket

Pszichés vagy testi betegségek, elmagányosodás, izoláció, családi, valamint más kapcsolati nehézségek – főként ezekkel a felmerülő problémákkal fordulnak a Hallgatlak Lelkisegély-szolgálathoz, ahol képzett önkéntesek állnak a segélykérők szolgálatában.

Bármilyen problémát meghallgatnak a lelkisegély-szolgálatnál, ne féljünk felkeresni őket
2024. február 13., kedd

Ki kell seperni a mocskot a szőnyeg alól

A megfelelő minőségű lakóhely hiánya a gyökere minden további hátránynak – vonható le a következtetés a mélyszegénységben élő romák társadalmi befogadására vonatkozó stratégia alapján. A fő cél a hipergettók felszámolása, csakhogy ez nem lesz könnyű.

Ki kell seperni a mocskot a szőnyeg alól
2024. február 09., péntek

Baleset Szentegyháza és a hargitafürdői eltérő között

Közúti balesethez riasztották a mentő- és hatósági egységeket pénteken délután a Szentegyháza és a hargitafürdői eltérő közötti országútszakaszra, ahol két jármű ütközött össze.

Baleset Szentegyháza és a hargitafürdői eltérő között
Hirdetés
Hirdetés
Szezonvégi hullámzás, történelmi bemutatkozás és vébé előtti izgalmak | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szezonvégi hullámzás, történelmi bemutatkozás és vébé előtti izgalmak | Helyzetbe hozunk!

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.

2024. február 08., csütörtök

Egyre többen kérik a nyugdíjt a külföldi munkaévekre is

Évről évre nő azok száma, akik nyugdíjazásukhoz kérik a külföldön ledolgozott munkaéveik figyelembevételét a nyugdíjpénztártól, mások a munkaévek visszaigazolását igénylik az intézménytől. Hargita megyében akár több hónapot is igénybe vehet az ügyintézés.

Egyre többen kérik a nyugdíjt a külföldi munkaévekre is
Hirdetés
2024. február 06., kedd

Felfüggesztik a különleges szállítási engedélyek érvényességét

A megyei utak védelme érdekében, az esős és felmelegedő időjárás miatt Hargita Megye Tanácsa felfüggeszti a különleges szállítási engedélyek (AST) érvényességét február 12-ig.

Felfüggesztik a különleges szállítási engedélyek érvényességét
2024. február 06., kedd

Hétfőn lezárták, kedden már járhatóvá tették a Hargita és Kovászna megyét összekötő megyei utat

Ismét járható a Hargita és Kovászna megyét összekötő 131-es jelzésű megyei út, amelyet áradások miatt le kellett zárni az autósforgalom elől hétfőn. Keddre stabilizálódott a helyzet – értesít Hargita Megye Tanácsa.

Hétfőn lezárták, kedden már járhatóvá tették a Hargita és Kovászna megyét összekötő megyei utat
2024. február 05., hétfő

Újdonságok az egészségügyi szolgáltatásokban

Meghatározták az egynapos kórházi bennfekvés minimális idejét, nem csökken a háziorvosi és szakorvosi rendelők finanszírozása – februártól új keretszerződés alapján zajlik az ellátás az egészségügyi rendszerben.

Újdonságok az egészségügyi szolgáltatásokban
Hirdetés
2024. február 02., péntek

Ezeken a székelyföldi településeken fognak sztrájkolni a helyi közigazgatási alkalmazottak hétfőtől

Hétfőtől meghatározatlan ideig általános munkabeszüntetést hirdetnek országszerte a helyi közigazgatási alkalmazottak. Azért fognak tiltakozni, mert a kormány nem alkalmazza maradéktalanul a közalkalmazotti bértörvényt az ágazatban.

Ezeken a székelyföldi településeken fognak sztrájkolni a helyi közigazgatási alkalmazottak hétfőtől
2024. február 01., csütörtök

Két székelyföldi megyében is sűrű ködre kell számítani

Sűrű ködre kell számítani csütörtök reggel Kovászna és Hargita megye egyes részein – írja az Agerpres hírügynökség, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) felhívása alapján.

Két székelyföldi megyében is sűrű ködre kell számítani
Hirdetés
2024. január 29., hétfő

Hatezer eurós gímszarvastetemmel autókáztak, elkapták a rendőrök

Orvvadászat megalapozott gyanújával indult eljárás négy Neamț megyei férfi ellen Hargita megyében, miután egy több mint hatezer euró értékű elejtett vadat, valamint illegális vadászatra utaló eszközöket találtak náluk egy közúti ellenőrzésen.

Hatezer eurós gímszarvastetemmel autókáztak, elkapták a rendőrök
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés