A Gyergyószárhegyen vasárnap tartott karácsonyi vásáron kínálta eladásra fényképeit Lukács Géza zöldségtermesztő, hogy az árukkal a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesületét támogathassa.
Habár létező jelenség, gyakorta sem a tanintézet, sem a szülők nem vesznek tudomást az iskola testi-lelki erőszakról. December elejétől törvény tiltja Romániában is az iskolai bullyingot, azaz csúfolkodást, sértést, megalázást, megfélemlítést.
Összesen kétszázhúsz idős személy és egyedülálló férfi kapott rendhagyó ünnepi meglepetést Gyergyóalfaluban és a hozzá tartozó Borzonton – jóindulatú önkéntesek munkája által így idén töltött káposzta, bejgli is jut az ünnepi asztalukra.
Falugazdászként is tevékenykedik a gyergyószentmiklósi székhelyű Caritas Vidékfejlesztés három munkatársa. A gazdák személyes felkeresését januárban kezdik, hogy felmérve a szükségleteket előremozdíthassák a gazdatársadalom fejlesztését.
Továbbra is ritkaságnak számítanak a vidéki bankautomaták, ami terhet ró a községek lakóira, hiszen sok esetben több kilométert kénytelenek utazni a készpénzfelvétel miatt. A 48 Hargita megyei község közül mindössze 26-ban működik bankautomata. Maros megyében még rosszabb a helyzet.
Vannak városrészek, ahova nem szívesen vállalnak fuvart a taxisok, létezik vidékről városba hivatalosan utasokat szállító és ügyintézést is vállaló szolgáltatás, és előfordul, hogy a kihasználtság jóval kisebb, mint ahogy szeretnék. Székelyföldi taxisokkal beszélgettünk a fuvardíjakról.
Idős nőt gázolt halálra egy személyautó csütörtök este az E578 jelzésű európai út csíkszentdomokosi szakaszán. Két nap alatt három végzetes kimenetelű baleset történt a Hargita megyei utakon: szerdán terepjárónak ütközött egy gyorsvonat Karcfalván, csütörtökre virradóan pedig Ditróban borult fel egy jármű.
A jövő évre vonatkozó adókedvezményeket még az idei év vége előtt kell igényelniük a jogosult gyergyószentmiklósiaknak a városházán. Erre a munkaszüneti napok miatt csak kevés ideje maradt az érintetteknek.
A szokásos gyakorlattal ellentétben az év utolsó hónapjára már decemberben megkaphatják az ingázási támogatást a diákok Hargita megyében.
Közel két éve alakult a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban a Könyvbarát Klub, melynek tagjai mára már közösséggé formálódtak.
Átvehetik a fafűtési támogatás a gyergyószentmiklósi jogosultak csütörtöktől.
Csíkbánkfalvától 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Mintegy 500 tonna csúszásgátló anyagot szórtak az országutakra az elmúlt éjszakákon Hargita megyében – nem okozott fennakadásokat a közlekedésben, az áramellátásban és a tanítási program lebonyolításában a jelentősebb mennyiségű havazás.
Kiadta első mesekönyvét Miklós Réka gyergyószentmiklósi író: a Miss Screwy csavaros árvái című könyv a napokban látott napvilágot. Bemutatóját csütörtökön tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.
Hosszas huzavona érhet véget a héten, amikor megérkezik az összes hiányzó magyar nyelvű kiadvány az általános iskolákba. Így közel két év után minden tantárgyból lesz könyvük az ötödik és hatodik osztályos diákoknak.
Száznyolcvan gyergyószéki ajtón kopogtak be a Gyulafehérvári Caritas munkatársai. Karácsonyi ajándékot vittek a szűkös körülmények között, betegséggel élőknek. Az anyagi alapot helybéliek adták össze, de Svájcból is belepótoltak.
Az adóssággal rendelkező Hargita megyei települések részesülhetnek az év végi áfa-visszaosztásból, amennyiben még idén el tudják költeni a kapott pénzt. Noha már született döntés az utalások címzettjeiről, szerdán újratárgyalja a kérdést Hargita Megye Tanácsa.
A hagyomány segít, hogy életünket önállóan tudjuk élni – vallja Kincses Kálmán. A székelyszenterzsébeti református lelkész a hétköznapokban is hagyományos életvitelt folytat, egyebek mellett szürke marhákat és lovakat tenyészt, barantázik és néptáncol.
Közel százötven gyermeknek terem játékot és tanszereket a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt adománygyűjtő akciója.