
A Caritas Vidékfejlesztés is a falugazdászprogram mögé állt • Fotó: Gergely Imre
Falugazdászként is tevékenykedik a gyergyószentmiklósi székhelyű Caritas Vidékfejlesztés három munkatársa. A gazdák személyes felkeresését januárban kezdik, hogy felmérve a szükségleteket előremozdíthassák a gazdatársadalom fejlesztését.
2018. december 22., 18:532018. december 22., 18:53
Novembertől dolgoznak a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium által Erdélyben elindított falugazdászprogram előkészítésén Gyergyószéken is. A Caritas Vidékfejlesztés három falugazdász szakembere januárban személyesen is találkozik a gazdákkal – közölték a Caritas Vidékfejlesztés illetékesei, Kastal László és Kémenes László. Az intézmény 25 éves tapasztalattal rendelkezik a mezőgazdasági képzések megszervezése terén – ezt most a falugazdászprogramnak rendelik alá.
A székely gazdák körében nagyon jellemző, hogy azt gondolják magukról, hogy mindent tudnak, nem kíváncsiak a szakemberek útmutatásaira. Pedig
Merthogy igenis vannak jól képzett szakemberek, de nincs kinek továbbadják a tudásukat. Ezen is igyekszik változtatni a falugazdász program.
Január folyamán több gazdát fel fognak keresni az otthonukban a szakemberek, információkat gyűjtenek az adottságokról és azokat a problémákat, hiányosságokat is felmérik, amelyek kijavítására fontos lenne képzéseket szervezni. A későbbiekben majd arra törekednek, hogy a gazdaságokban történjenek a képzések, így az érintettek láthatják, nem csak „levegőbe beszélnek” a szakemberek, hanem valós gyakorlati haszna lehet a tanácsaiknak.
majd ezt fogják bővíteni mindazok körében, akik ezt szintén jónak tartják. A Caritas Vidékfejlesztés munkatársai leszögezték, nem azokat keresik, akik a saját betevőt termelik meg, akik csak túlélnek, hanem azokat, akik a mezőgazdasági termékeiket értékesítésre szánják, és gyarapodni szeretnének ezáltal.
Jó minőségű legelő bőven akad Gyergyószéken, van jövő az állattartásban, ellenben az állatállomány gyenge. Nagyon kevés a törzskönyvezett egyedek száma. 2021-től viszont a támogatások ettől fognak függni. Erre is megoldást kell találni a falugazdászoknak és gazdálkodóknak – hangzott el.
A budapesti Vajdahunyad várában tartott Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválon
A fiatal gazda tíz fejőstehén napi 120 liter tejét dolgozza fel, készíti érlelt sajtjait, amelyeket számos szakmai vásáron bemutatott már – így hívta fel magára és termékeire a zsűri figyelmét. Munkájával közvetve az egész Gyergyói-medence gazdálkodását népszerűsíti – mondták a Caritas Vidékfejlesztés vezetői. Bálint Attila a szervezet képzései révén tanulta meg a sajtkészítés mesterségét, mintegy kétszáz székelyföldi gazdához hasonlóan.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
szóljon hozzá!