
Vége a visszás helyzetnek. Újra lesz minden tárgyból tankönyvük az iskolásoknak. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Hosszas huzavona érhet véget a héten, amikor megérkezik az összes hiányzó magyar nyelvű kiadvány az általános iskolákba. Így közel két év után minden tantárgyból lesz könyvük az ötödik és hatodik osztályos diákoknak.
2018. december 19., 10:592018. december 19., 10:59
Tanévkezdéskor a magyar tannyelvű ötödikes és hatodikos évfolyamokon a tankönyvek mintegy 40 százaléka hiányzott, és bár decemberig kisebb adagokban érkeztek belőlük, jó párat így is nélkülözniük kellett az általános iskolásoknak és pedagógusaiknak. Sipos István, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség tankönyvekért felelős munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy
amely tartalmazza egyebek közt az öt- és hatodikosoknak szánt magyar nyelvű földrajzkönyveket, az idén új tantárgyként bevezetett interkulturális nevelés kiadványát, valamint a testneveléstankönyveket. „Hamarosan szétosztjuk ezeket az iskolákban, így mondhatni erre a tanévre minden tantárgy le lesz fedve az általános iskolákban. Ugyanakkor 1–4. osztályban is megfelelő a helyzet, azaz közel teljes a könyvellátottság” – mondta a tanfelügyelő, hozzátéve, hogy minden megyében, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, megkapják az iskolások az eddig hiányzó kiadványokat.
Sipos felelevenítette, hogy közel két éve zajló huzavona ér véget ezzel, hiszen eddig a pedagógusoknak a tankönyvek nagy része nélkül kellett boldogulniuk, fénymásoltak, projektorokat használtak a kiadványok tartalmának kivetítéséhez, a diákok pedig sokszor csak számítógépről, telefonról érték el a leckéket, amikor otthon kellett tanulniuk. Mint ismert, két éve megváltozott az általános iskolai tanterv, így a tankönyvek is módosultak.
– ezért késtek a taneszközök közel két évet. Sipos István szerint bár nem garantálható, hogy a következő tanévre már minden a normális mederben zajlik a tankönyv-ellátottság terén, vélhetően nem lesznek problémák.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
1 hozzászólás