Hirdetés
Hirdetés

Nem a tanító kell a középpontban legyen, hanem a gyerekek

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Újabb huszonkét tanító ismerkedik ezekben a napokban a Székelyföldön három éve bevezetett Társas Tanulás oktatási módszerrel. A módszer egyszerű és nagyszerű: nem veszi el a gyerekektől az önálló gondolkodás és aktivitás jogát, hanem épp ezekre épít.

Gergely Imre

2024. augusztus 13., 15:322024. augusztus 13., 15:32

A Társas Tanulás módszer alapjait több mint negyven éve dolgozta ki Magyarországon Benda József, és sok iskolában használják sikerrel. Székelyföldön 2022-ben ismerték meg az első érdeklődő tanítónők, akkor 15 osztályban kezdtek el dolgozni ezzel.

Gyergyószentmiklóson kedden indult az újabb nyári képzés, ahol 22 tanítónő vesz részt.

Amint a szervező Magna Carpatica Egyesület vezetője, Mezei János elmondta, az első lépések nehezek voltak, de amint az először bekapcsolódó pedagógusok eredményeit kollégáik látták, már nőtt a bekapcsolódók száma, idén pedig meg sem kellett hirdetni a képzést, enélkül is 22-en jelentkeztek.

Hirdetés

A háromnapos tanulás során olyan magyarországi pedagógusok adják át a tudásukat, akik több mint 30 évig dolgoztak a módszer alapján.

Bárhol bevezethető, hiszen nem a tananyagon kell változtatni, hanem a tanítók szemléletén.

Azaz nem a tanító kell a középpontban legyen, hanem a gyerekek, akik csoportokban dolgozva, egymást segítve dolgoznak az órákon. A gyerekeket partnerként kezelik – mondta el Mikóné Kocsis Éva, az egyik előadó.

Mivel az érdeklődés mértéke már meghaladta azt a szintet, amikor elegendő a Magyarországról érkező mentorok irányítása,

az első évfolyamon tanult tanítónők közül már többen maguk is azon dolgoznak, hogy továbbadják az általuk megismert oktatási módszert.

Egyikük, Sípos Mária-Magdolna, a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában dolgozó tanítónő elmondta, kezdetben ő sem bízott az új módszerben, hiszen sok továbbképzésen kell részt venniük és egyik sem adott igazi válaszokat az oktatás során felmerült problémákra. A Társas Tanulás bevezetésével azonban elérte azt, amiért a tanítónői pályát választotta: hogy a gyerekek úgy üljenek be a padba, hogy örömmel legyenek ott, szívesen járjanak iskolába, amellyel tényleg öröm a tanulás.

Megtanultak együttműködni

„Úgy sajátítanak el a gyerekek nagy anyagrészeket – mert ugyebár mindig sok a tananyag –, hogy egymást segítve, lelkesen elfogadásban, szeretetben teszik. Így nem csak az egyén fejlődik, nem csak a tudás lesz több, de megtanultak együttműködni, egymást segíteni, konfliktusokat megoldani is.

Idézet
Nem unják az órát, nem kell nagy csendben ülni, nem folyton a tanítónő szerepel, hanem a gyerekek, és a pedagógus csak irányítja őket”

– összegezte a tanítónő.

Mezei János pedig ezért tartja fontosnak a Társas Tanulás lényegét: „polgármesterként, cégvezetőként, rendszeresen abba a problémába ütköztem, hogy nem akarnak együttműködni az emberek, erre mindig kerestem a magyarázatot, és mindig az oktatásig jutottam vissza. Ott távolodnak el egymástól az emberek. Azt nézik, hogy mit nem tud az ember, nem azt, hogy mit tud. Az új módszer megoldás minderre, és egyben társadalomnevelő is.

Idézet
Nem az önfejlesztés a legfontosabb, hanem az, hogy együttműködve, egymást segítve oldjunk meg problémákat”.

Ez az oktatási módszer megoldást ad azokra a mai kihívásokra, amelyekkel most találkoznak a pedagógusok – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés