Bontják a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum tetőzetét, ezzel pedig elkezdődött a 18. századi műemléképület felújítása. A tervek szerint egy év múlva a mai kornak megfelelő modern technikai felszereltséggel rendelkező és a rendeltetését jobban érvényesítő lesz az ingatlan.
Több mint tizenötezer aláírást gyűjtött össze Gyergyószéken az RMDSZ Kelemen Hunor államelnök-jelöltségének támogatására. Ez a kitűzött célszám százharminc százaléka – közölte Barti Tihamér.
Az ország kilenc megyéjére adott ki erős szélre vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) – számol be az Agerpres.
Van rá esély, hogy ismét egy évig legyen érvényes a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges orvosi vizsgálatok eredménye. Jó hír ugyanakkor, hogy Hargita megyében rövidült a várakozási idő az elméleti, illetve gyakorlati vizsga előtt.
Assisi Szent Ferenc (1182–1226), a ferences szerzetesrend alapítója volt az első a katolikus egyház történetében, akiről tudjuk, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta. Stigmatizációjának ünnepét XI. Benedek pápa (1303–1304) engedélyezte Szent Ferenc rendje számára, az emléknapot szeptember 17-én tartják.
Miután korábban Borboly Csaba is nyilatkozatot tett, az ellene és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőper hétfői tárgyalására újabb öt tanút idézett meg a bíróság, viszont csak hármat tudott meghallgatni.
Idén 16. alkalommal szervezte meg az Ifitéka csapata a gyergyószentmiklósi Ifinapokat. A rendezvény rengeteg fiatalt mozgatott meg. 11 csapatban több, mint 200 játékos mérte össze tudását a csütörtöktől vasárnap estig tartó legkülönfélébb feladatokban.
Persze – ez a címe annak az előadásnak, amely Tamás Boglár színésznő saját élete alapján jött létre. A bemutató szerdán lesz a Figura Stúdió Színházban, és ezzel elindul a gyergyószentmiklósi társulat 2019–2020-as évada.
A Gyilkos-tó és a Szent Anna-tó mélyére merült dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár, hogy bemutassa a lenti világot, és mintát vegyen a tudományos vizsgálatokhoz. A kutató számos fényképet készített, csapatának összesített munkáját szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta.
Olvasói panaszra válaszolt a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár, amely a tavaly megjelent nyugdíjtörvény módosítása kapcsán osztott meg fontos tudnivalókat szerkesztőségünkkel. A nyugdíjak újraszámolására ugyanis nem jogos minden nyugdíjas, aki szakmai tevékenysége során nehéz munkakörülmények között dolgozott.
Miközben a Bâlea-tónál 6,5 Celsius-fokot, a Omu-csúcson pedig 4,5-öt mértek hajnali minimumként, az országban volt egyetlen helység, ahol már mínuszba fordult a legkisebb érték. Na, vajon hol?
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
A krumplitermés 80 százalékát sikerült megmenteni a burgonyavésztől Hargita megyében, így a szezont jellemző nehézségek ellenére viszonylag jó termésátlagnak örülhetnek a gazdák. Idén jó áron kezdhetik meg a pityóka értékesítését, de a termésnek több mint fele még a földben van.
Lassan hagyománnyá válik, hogy szeptemberben ünnepelnek a gyergyószéki méhészek. Az ünnepnapnál azonban fontosabb, hogy a méhészet, mint foglalkozás, tovább örökítődjön a következő nemzedékekre és növekedjen a mézfogyasztás népszerűsége is.
Jövő héten az időszakhoz képest majdnem az egész ország területén melegebb lesz a levegő hőmérséklete, a nappali átlaghőmérséklet 11 és 26 Celsius-fok között alakul, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szeptember 14-20. közötti időszakra vonatkozó agrometeorológiai előrejelzéséből.
Idén 14 kürtőskalácssütő cég szállt versenybe az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címért, a Sepsiszentgyörgyön megszervezett 3. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválján. Idén az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címet a csíkszentmártoni Vitos kürtős – Zolsport Kft. csapata nyerte el.
Tíz székelyföldi település is versenybe szállt a Virágos Magyarország környezetszépítő vetélkedő fődíjáért. Az anyaországban nagy népszerűségnek örvendő és több évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezést idén először nyitották meg a külhoni magyarlakta települések előtt.
Bonyolultabb eljárás, fokozottabb biztonság – többek között ezt eredményezik majd az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének érvénybe lépő előírásai. Az egyik legjelentősebb változás az internetes fizetés szabályainak változása lesz a kétlépcsős hitelesítés bevezetése miatt.
A tanév végén ötösnél kisebb felvételi átlagot elérő nyolcadikos diákok kizárólag szakiskolában tanulhatnak tovább – erről hozott döntést múlt héten az oktatási minisztérium. Az intézkedés pozitív hatása az lehet, hogy javul az érettségin az átmenési arány.