A Szent Anna-tó legendája szintén több változatban ismert, de gyökerük hasonló. A tó helyén egykoron vár állott, akárcsak a Bálványos-hegy csúcsán. Ezekben két kevély testvér lakott, akik egymást sem szerették. Amikor egyikük egy cifra, hatlovas hintó birtokába jutott, a másiknak még csodálatosabb hintó kellett, és ördögi ötlete támadt. A kíméletlenebb legendaváltozat szerint a várába hurcoltatott tizenkét szép szűzlányt, amelyek közül a legszebb Anna volt. Poroszlóival meztelenre vetkőztettette, majd hintója elé fogatta őket. A hajadonok azonban nem bírták elhúzni a hintót, így a gazdag úr mérgében ostorral kezdte verni őket. Ekkor

A szürke – jelen esetben vörös, illetve kékes-zöldes – valóság

Ami a valóságot illeti, a Gyilkos-tó keletkezése az 1837. évi nyári esőzések, illetve az 1838. év eleji földrengések számlájára írható. Ekkor a Gyilkos-havasról leszakadó törmelék elzárta a Keleti-Kárpátok Békás-szorosa melletti Vereskő-patak medrét. A felgyülemlett, tíz méternél is mélyebb víz elpusztította ugyan a völgy fenyőfáit, azonban

A Szent Anna-tó Délkelet-Európa legépebben fennmaradt krátertava, amelyet csak esővíz táplál. A tó a Keleti-Kárpátokban található Csomád-hegység egyik utolsó, mintegy 30 ezer évvel ezelőtti vulkáni kitörése után visszamaradt kráterben jött létre. A szomszédos kráterben található a Mohos-tőzegláp, amely egy korábbi tó feltöltődése révén jött létre.

Az utóvulkáni tevékenységeknek köszönhetően Székelyföldön számos híres szénsavas ásványvizű forrást és mofettát (nagyrészt a levegőnél nehezebb szén-dioxidból álló gázkeverékkel feltöltődő mélyedéseket) találunk. A mofettákat gyógyászati célra, főleg keringési betegségek kezelésére is használják.

Jelen és jövő, felszínről és mélyről

A székelyföldi tavak kutatásával több jeles ökológus, geológus és limnológus foglalkozik. Köztük van dr. Máthé István (Sapientia EMTE) és dr. Felföldi Tamás (ELTE), akik szerint a Szent Anna-tó bakteriális közössége – tenyésztéses és DNS-alapú vizsgálatok alapján – nagy fajgazdagságot mutat.

A kutatásaik során kitenyésztett egyik baktériumtörzset új fajként, Rhizobium aquaticum néven, míg egy másik törzset

Dr. Magyari Enikő, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének, az MTA–MTM–ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja az elmúlt időszakban végzett fúrások eredményeiről számolt be. „Fúrásaink áthaladtak a Szent Anna-tó aljára ülepedett iszaprétegen, és elérték a vulkanikus eredetű kőzetek törmelékét. A tó történetét pollen, növényi makrofosszília, szilíciumvázas alga, nyomelem és radiokarbon típusú vizsgálatok segítségével rekonstruáltuk.

A Szent Anna-tó mélysége mintegy 2800–3000 éve lehetett a legnagyobb, körülbelül 12–13 méter. Azóta a vízszint enyhén csökken, a tó alján lévő iszapréteg pedig vastagszik. Az egy-másfél évtizede bekövetkezett »zöldülés«, vagyis a plantonikus eutrofizáció elsősorban az emberi hatások miatt következhetett be, de nem zárható ki, hogy kis mértékben a klíma melegedése is szerepet játszhat benne.”

Dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár a Pécsi Tudományegyetem részéről metagenomikai és orvostudományi célú mintavétel érdekében merült a tavak mélyére. Egyedül merült, amit a tavak gondnokságának munkatársai (Dósa Elek Levente, Angi Zoltán és Barabás Szilárd, valamint egy hegyi csendőr) csónakból felügyeltek. A tudományos kutató számos fényképet készített az alsó világban, amelyeket szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott. Ezekből válogattunk.