A gyergyóalfalvi gazdanapot immár 22. alkalommal szervezték meg a hétvégén, ezúttal azonban új szintre nőtte ki magát az esemény: a gyergyószékiek kilenc európai településsel keresik a gazdasági kapcsolatokat.
Székelyföldön egyelőre nem terjedt el tömegesen az erősen allergén növényként számontartott parlagfű, ugyanis a hosszú, hideg telek nem kedveznek szaporodásának. Maros megyében több fertőzött területet is azonosítottak, de többnyire csak a vasutak, utak mentén burjánzik az erősen invazív gyomnövény.
Újabb látnivalót kínál Gyergyószárhegy a faluba látogatóknak, ugyanis a hétvégén megnyitották a tűzoltómúzeumot a községháza mögött. A tűzoltó hivatás több mint száz évének emlékei láthatók itt, de a gyűjteményt tovább gyarapítanák.
Társadalmi problémának számít a megelőzés fontosságának elbagatellizálása, pedig egyszerű lépésekkel is sokat tehetnénk testi épségünk és vagyontárgyaink megóvásáért. A közelgő fűtésszezon egyik legfőbb ilyen intézkedése a különböző érzékelők felszerelése lehet.
Állami támogatást kapnak az idényt jókora terméskieséssel záró méhészek. A segély értéke a korábbihoz képest számottevően nőtt, ám ezt Hargita megyében csak a méhészek egy része kaphatja meg, ugyanis sokan nem jegyeztették be méhészetüket.
Továbbra is csökkenőben van a nyugati országokból behozott használt autók száma, augusztusban pedig az új járművek esetében is visszaesés történt. Ennek legfőbb oka a szeptember elsejétől életbe lépett Euro 6,2-es károsanyag-kibocsátási norma lehet.
A gyergyói határban javában szedik a pityókát, naponta mintegy százan dolgoznak. Igyekezniük kell, mert ha maradnak a fagyos éjszakák, komoly károk keletkezhetnek az ipari burgonyában: a benne található fehérje cukorrá alakul, és emiatt már nem lesz szép színe a chipsnek.
Eredményt hirdetett a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szomszédos országokban működő vállalkozások, valamint civil és egyházi szervezetek gyermekbarát tevékenységeinek támogatására kiírt pályázata keretében.
Anyagi szempontból rosszul kezdte az új évadot számos székelyföldi színház: bár a színészfizetések sokat emelkedtek az elmúlt években, a kormány elfelejtett mindehhez extra forrásokat biztosítani. Van, ahol a fizetések vannak veszélyben, máshol előadásokra nem futja.
Falura költözik a város Csíkszeredában, gazdanapokat tartanak Csíkdánfalván és Csíkszentsimonban, lófuttatás lesz Erdőszentgyörgyön, Töltöttkáposzta Fesztivál Parajdon, és ezek csak a legnagyobbak a megannyi esemény közül. Programajánló.
Térfigyelő kamerákkal, portásokkal, mozgásérzékelős riasztórendszerekkel, saját kapusszolgálattal, illetve őrző-védő cégek szolgáltatásait igénybe véve próbálják fenntartani a biztonságot a Hargita és Maros megyei tanintézetek többségében. Az iskolák zömében működik valamilyen állandó felügyelet.<
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Az örökbefogadással kapcsolatos adminisztratív eljárások leegyszerűsítése, valamint a bürokrácia csökkentése a célja annak az intézkedésnek, melynek értelmében létrehozzák az Országos Örökbefogadási Informatikai Rendszert.
Hatvanezer lejes anyagi kárral járó tűz pusztított csütörtökre virradóan Gyergyószárhegyen: egy lakóház kapott lángra.
Régi, bevetéseken használt eszközöket, egyenruhákat, tűzoltáshoz használt berendezéseket, készülékeket állítanak ki a gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók régi szertárában. A helyiség múzeummá alakul át.
Hét országból tíz települést szólítottak meg, hogy mutatkozzanak be a Gyergyóalfalvi és Borzonti Gazdanapon. Szombaton termékkiállítás és vásár, állatkiállítás, lóerőpróba, kisgazda-vetélkedő, illetve zenészek találkozója színesíti a tartalmas programkínálatot.
Hajléktalanokat igazoltattak, árvaházból megszökött kiskorút találtak meg a rendőrök Hargita és Maros megyében azon átfogó ellenőrzés során, amelyet szerdán reggel tartottak a vasútállomásokon és környékükön. A tilosban parkoló sofőrök sem úszták meg pénzbírság nélkül.
Több helyen fagypont alatti hőmérsékletet mértek Székelyföldön csütörtökre virradóan, az ország leghidegebb pontja ezúttal Gyergyóalfalu volt, ahol mínusz 4,2 Celsius-fokig hűlt le a levegő. Míg Gyergyóban fagytak, Konstancán csak felfrissültek, ott ugyanis 16,7 fok volt hajnalban – több mint a tegnapi maximum például Csíkban.
Carmen Dan korábbi belügyminiszter nem sértette meg a gyülekezési törvényt – erre hivatkozva utasította el a Legfelsőbb Ügyészség az MPP által az úzvölgyi események kapcsán tett feljelentést.