
Az alfalvi gazdanapok mindig kiemelkedő eseményei a helyi közösségnek. Archív
Hét országból tíz települést szólítottak meg, hogy mutatkozzanak be a Gyergyóalfalvi és Borzonti Gazdanapon. Szombaton termékkiállítás és vásár, állatkiállítás, lóerőpróba, kisgazda-vetélkedő, illetve zenészek találkozója színesíti a tartalmas programkínálatot.
2019. szeptember 19., 13:052019. szeptember 19., 13:05
2019. szeptember 19., 13:062019. szeptember 19., 13:06
„Nagyszerű alkalom arra, hogy több település is találkozzon, megismerjük egymás kulturális, illetve gazdasági helyzetét. Ahány település, annyiféle berendezkedés és lehetőség, reméljük, hogy a konferencia keretében ezeket a dolgokat jól ki tudjuk hámozni, és lesz valós, pozitív hozadéka” – hangsúlyozta Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere.
Ezúttal hét ország, Szlovákia, Horvátország, Olaszország, Lengyelország, Szerbia, Magyarország és Németország tíz településére küldtek meghívót. Újdonságnak a német vendégek számítanak majd, hiszen a többiek már bemutatkozhattak tavaly. A Gyergyó-medencei települések mellett a külföldről érkezők is kapnak egy-egy standot, valamint kulturális programjaikat is bemutathatják.
„Azt szeretnénk, ha ezekből a találkozásokból közép- és hosszútávon a lakosság tudna profitálni, számukra adna olyan lehetőségeket, amelyeket kihasználva dinamikusabbá, hatékonyabbá tudnák tenni a gazdaságaikat” – mondta a polgármester.
Program
Szombaton reggel ünnepi felvonulással kezdődik a gazdanap, ezen részt vesznek a vendég és a környékbeli települések polgármesterei is. A Réteskertben délelőtt fél 11-től túrós puliszkát lehet kóstolni, majd számos kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Bemutatkoznak a települések, lesz kis- és nagyállat-kiállítás, mezőgazdasági gépek szemléje, a diákok gazdanapi díszlettárlata, alfalvi termékkiállítás és vásár. Szerveznek kisgazda-vetélkedőt diákoknak, meg lehet tekinteni a vendégtelepülések előadásait, és megszervezik a gyergyószéki zenészek találkozóját is. A mesterségek bemutatója 13 órakor kezdődik, 15 órától lóerőpróba lesz kettesfogatok számára, majd 16 órától tervezik a termékek, vetélkedők díjazását, végül pedig a tombolasorsolást.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!