Tizenhárom gazdátlan autót gyűjtöttek össze Sepsiszentgyörgy utcáiról a helyi rendőrök az elmúlt napokban. Vezetőjük, Hadnagy István elmondta, hasonló akciókra két-három havonta kerül sor, folyamatosan igyekeznek elszállítani az elhagyott járműveket.
Fokozott rendőri jelenlét volt a Hargita megyei utakon az elmúlt héten: az ellenőrzések során közel négyszáz esetben szabtak ki bírságot, és tizenkilenc jogosítványt függesztettek fel gyorshajtás miatt.
Alkalmatlannak találták az egyetlen céget, amely jelentkezett a marosvásárhelyi és környező települések háztartási hulladékának összegyűjtésére és elszállítására kiírt közbeszerzésre, így újra kell kezdeni az egész eljárást.
Erdélyi magyar fiatal vállalkozók jelentkezhetnek a Nemzetpolitikai Államtitkárság és partnerei által megszervezett Külhoni Nagyvállalkozói Mentorprogramra, amelynek keretein belül magyar nagyvállalkozók segítik a fiatal mentoráltakat.
Havazik Hargita megye hegyvidékein, Borszék térségében a 15-ös országúton az útkarbantartók hókotrókat is bevetettek – írja az Agerpres hírügynökség a Brassó megyei útügyi igazgatóság szerdai tájékoztatására hivatkozva.
Rendbe tettük a Hóvirág utcát – írja közleményben Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, hozzátéve, hogy folytatják a felújításokat.
A nyolcvanból húszat már korábban felhelyeztek, szerdán és csütörtökön pedig újabb húsz betongerendát illesztenek a helyükre a felújítás alatt lévő vasúti felüljáró hídnál. Az Akác utca híd alatt átvezető rövid szakaszát lezárták a forgalom előtt.
Kivitelezőt keres a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság Hargita megyei kirendeltsége a Székelyszentléleken elképzelt körforgalom megépítéséhez – így csökkentenék a 13A és a 13C jelzésű országutak kereszteződésében előforduló autóbaleseteket.
Megkezdték a tanügyi szakszervezetek a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájk megindításához a támogató aláírások összegyűjtését az oktatásban dolgozók körében. A tiltakozás érintené a tanévzárást és a tanév végi vizsgákat is.
Idén is nagyszabású rendezvénnyel ünneplik a tánc világnapját Marosvásárhelyen, szombaton ezernél több modern- és néptáncos lép fel a Színház téren.
Havi meghallgatásainak tapasztalataiból kiindulva Ráduly István, Kovászna megye prefektusa kitért az állampolgárok és az intézmények közötti kapcsolattartás elemeire, nevezetesen a kérvények, beadványok iktatásának és nyomon követésének módszertanára.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
A civilek vállalnak át olyan önkormányzati feladatokat, amelyek a város szépítését, illetve az ott élők mindennapjainak megkönnyítését jelentik Gyergyószentmiklóson. Fákat ültettek, és a kerekesszékesek is könnyebben közlekednek a munkájuk nyomán.
A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) és Hargita Megye Tanácsa a 2023-as évben is folytatja a Visit Harghita – Family-friendly turisztikai kampányt. Emellett keresik Hargita megye turisztikai imázsfilmjét is.
Ellenőrző és figyelemfelhívó akciókat szerveztek a 11-es jelzésű országúton a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai pénteken Brassó és Bákó megyei kollégáikkal karöltve.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy székelyudvarhelyi férfit, miután betört egy korondi nő lakásába, majd bántalmazott egy idős férfit.
Az eddigiektől eltérő adózási rendszer bevezetését javasolja Marcel Ciolacu házelnök, a kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a miniszterelnöki tisztség várományosa.
Hargita Megye Tanácsa Csíkszentsimon, illetve Gyergyócsomafalva önkormányzatával közösen, a Székelyföldi Akadémia rendezvénysorozat keretében szervez előadást Kapunyitás? Munka? Pánik? – új generációk és társadalmi kihívások címmel.
Jogosítvány nélkül, alkohol befolyása alatt állították meg ellenőrzés céljából a közlekedésrendészek azt a sofőrt hétfő reggel Korond környékén, aki elhagyta egy Farkaslakán történt baleset helyszínét – adja hírül a Hargita megyei rendőrség.