A több mint egy évtizede üresen álló, kihasználatlan marosvásárhelyi lakótelepi kazánházból emeletes, akár százötven autó befogadására alkalmas parkolóházat alakítanának ki.
Felújítják a székelydályai református templomot az ország legnagyobb örökségvédő és hasznosító programjának keretében. A harmadik felhívásban több más erdélyi vonatkozású műemléket is helyreállítanak – adja hírül az RMDSZ sajtóosztálya.
Több mint húsz civil szervezet csatlakozott idén a Fuss neki, Csík! adománygyűjtő mozgalomhoz, amelyet másodjára szerveznek meg Csíkszeredában május 21-én. Addig is már lehet támogatni a civil szervezetek projektjeit.
Sztrájkőrséget állnak kedden és szerdán a kormány épülete előtt a tanügyi szakszervezetek. A tiltakozók elégedetlenek a béreikkel, és ellenzik a kormány szándékát, hogy a 2023-as személyzeti kiadásokat a 2022. évi szinten maximálja.
Tizennégy RMDSZ-es gyergyószéki polgármester és alpolgármester vesz részt a napokban egy látogatáson Brüsszelben. Többek között új információkat szerezhetnek az uniós pályázati lehetőségekről, de a kisebbségi jogok kérdéséről is tájékoztatást kapnak.
Az új törvény főként a kis és közepes méretű sertéstartó gazdaságok számára hoz majd az eddigieknél szigorúbb előírásokat. Szakember véleménye szerint ezek a gazdaságok a jövőben vagy befektetnek vagy megszűnnek.
Márk – vagy ahogy mifelénk ismerik: Márkos – evangélista ünnepe április 25-e. Szent György mellett ez a gazdasági év húsvét és május közötti időszakának legjelentősebb napja.
Számos rendellenességet állapított meg a Monturist Kft. működését ellenőrző bizottság, de a problémák száma továbbra is gyarapodik, ezért a gyergyószentmiklósi képviselő-testület küldöttsége Budapestre készül, hogy az V. kerület vezetőivel tárgyaljon.
A kerékpárral és rollerrel iskolába járó diákok segítségével készítenek civilek egy olyan térképet, amely alapján a marosvásárhelyi városháza rövid távon kiépítheti a kerékpáros infrastruktúrát. Az eseményhez négy iskola diákjai csatlakozhatnak.
Az okos eszközök világában már a tányér is lehet okos – igaz, ezt nem kell időnként árammal feltölteni. Mit takar az okostányér fogalma? Erre Kozma Orsolya dietetikus adta meg a választ.
Fájdalmai vannak, ráadásul még most is meg van ijedve az idős férfi, akire több mint egy hónapja támadt rá egy medve Kissolymosban. Az áldozattal való beszélgetésünk során kiderült, az ő és a vadászok véleménye eltér a támadás helyszínét illetően.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Két személy sérült meg Szászkézd határában, akik az E60-as európai úton hétfő délután összeütköző autók roncsai között ragadtak – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcadik alkalommal szervez közösségépítő konferenciát a Gyulafehérvári Caritas. A csütörtökön tartandó eseményen két nagyszabású projekt módszertanát, eredményét és jövőjét mutatják be, emellett lehetőség lesz párbeszédekre és műhelymunkára is.
Közúti balesetben sérült meg egy kiskorú Gyergyóremetén szombat este, miután egy gépjármű először kerítésnek, majd egy parkoló autónak ütközött. Ráadásul az is kiderült, hogy a sofőr alkoholos befolyás alatt állt.
Másodfokon a város számára kedvező bírósági ítélet született a korábbi székelyudvarhelyi vízszolgáltató által indított, és elsőfokon elveszített kártérítési perben. Így a székelyudvarhelyi önkormányzatnak nem kell fizetnie.
Közel hatezer hívás érkezett az idei év első három hónapjában a korrupcióellenes zöldvonalra. Kovászna megye második a bejelentések tekintetében – áll a belügyminisztériumhoz tartozó Korrupcióellenes Főigazgatóság (DGA) közleményében.
Bemutatják Józsa Attila író, költő Gyermekláncfű című meséskönyvét Székelyudvarhelyen, a pénteki könyvbemutatón a Tekergők Kisegyüttes is fellép.
Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt – erősítette meg hétfőn az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.