Befejeződtek a perek, több éve leállt útfelújítások folytatódhatnak Csíkmadarason

Hosszú kényszerszünet után lehet folytatni Csíkmadarason az utcák felújítását, illetve a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítését, miután a kivitelezővel aláírt szerződések meghosszabbításának elmaradása nyomán indult perek befejeződtek.

Kis lépésekben, de folyamatosan dolgoznak a málnásfürdői gyógyturizmus fellendítésén

Egy lépéssel közelebb kerültek a régóta tervezett balneológiai szakképző központ megvalósításához a háromszéki üdülőtelepen, ahol a műszaki terv elkészítését követően rövidesen neki is láthatnak az építkezésnek.

Kis lépésekben, de folyamatosan dolgoznak a málnásfürdői gyógyturizmus fellendítésén
2024. február 18., vasárnap

Fagyos reggel emlékeztetett arra, hogy nem múlt el még a tél

Fagypont alá süllyedt a hőmérséklet vasárnapra virradóra az ország középső és déli részében. A leghidegebb a Déli Kárpátokban levő Omu-csúcson volt, ahol mínusz 6,6 Celsius-fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet.

Fagyos reggel emlékeztetett arra, hogy nem múlt el még a tél
2024. február 17., szombat

Bármilyen problémát meghallgatnak a lelkisegély-szolgálatnál, ne féljünk felkeresni őket

Pszichés vagy testi betegségek, elmagányosodás, izoláció, családi, valamint más kapcsolati nehézségek – főként ezekkel a felmerülő problémákkal fordulnak a Hallgatlak Lelkisegély-szolgálathoz, ahol képzett önkéntesek állnak a segélykérők szolgálatában.

Bármilyen problémát meghallgatnak a lelkisegély-szolgálatnál, ne féljünk felkeresni őket
2024. február 17., szombat

Tűzhelyen felejtett serpenyő okozott tüzet Sepsiszentgyörgyön

Két tűzesethez is ki kellett vonulniuk szombaton a háromszéki tűzoltóknak. Sepsiszentgyörgyön egy tűzhelyen felejtett serpenyő, Bodzafordulón egy kazán miatt lobbantak fel a lángok – számolt be a Kovászna megyei tűzoltóság.

Tűzhelyen felejtett serpenyő okozott tüzet Sepsiszentgyörgyön
2024. február 17., szombat

Három kerékpárutat terveznek, ami több ezer embernek lehet hasznos

A sós vizű strandjáról híres Marosszentgyörgyön tavasszal fognak neki három kerékpárút kialakításának. Összekötik Marosvásárhelyt a településsel, akárcsak a Cinege-tetőt a Somostetővel.

Három kerékpárutat terveznek, ami több ezer embernek lehet hasznos
2024. február 17., szombat

Több mint nyolcszáz sofőr jogosítványa ugrott a pénteki rendőrségi akciók során

Az elmúlt 24 órában összesen 822 gépjárművezetői jogosítványt vontak be a közlekedési rendőrök, 333-at gyorshajtásért, 51-et alkohol és 13-at kábítószer befolyása alatt történő vezetéséért.

Több mint nyolcszáz sofőr jogosítványa ugrott a pénteki rendőrségi akciók során
2024. február 17., szombat

Tiltott szer hatása alatt vezethetett egy fiatal, egy másik ittasan ült volán mögé

Két huszonéves fiatal ellen indulhat büntetőeljárás, ugyanis egyiküket tiltott szer használatának gyanújával, másikukat ittas vezetés közben kapta el a marosvásárhelyi rendőrség szombatra virradóra. Mellettük még további 25 sofőrt bírságoltak meg.

Tiltott szer hatása alatt vezethetett egy fiatal, egy másik ittasan ült volán mögé
2024. február 17., szombat

Lakástűzben vesztette életét egy 84 éves férfi

Egy marosvásárhelyi lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, akik a lángok megfékezése után egy 84 éves férfi elszenesedett holttestét találták meg a lakásban szombat délben – tájékoztatott a Maros megyei rendőrség.

Lakástűzben vesztette életét egy 84 éves férfi
2024. február 17., szombat

Potápi Árpád: a sízés nemzeti sport Székelyföldön

Ragyogó napsütéses időben és jó hóviszonyok között rendezték meg szombaton Hargitafürdőn a 11. Konzul Kupa amatőr síversenyt. A vetélkedőn sífutásban és műlesiklásban mérte össze tudását több száz székelyföldi sportoló.

Potápi Árpád: a sízés nemzeti sport Székelyföldön
2024. február 17., szombat

Világháborús lövedéket találtak Salamáson

A második világháborúból származó lövedéket fedezett fel egy ember Orotva-patakában szombat reggel a Hargita megyei Salamáson. A Hargita megyei tűzszerészek a helyszínre vonultak, és elszállították a lövedéket későbbi megsemmisítés céljából.

Világháborús lövedéket találtak Salamáson
Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2024. február 17., szombat

Íme, ezek a kérdések foglalkoztatják az uzoniakat

A mindennapi élet leglényegesebb kérdései merültek fel az uzoni falugyűlésen, ahol a polgármester minden felvetésre választ adott, noha nem minden esetben tudott megnyugtató megoldást ígérni.

Íme, ezek a kérdések foglalkoztatják az uzoniakat
2024. február 17., szombat

Emma és a fekete jaguár, Bob Marley, Tökéletes napok és Madame Web a mozikban

Az Argylle: A szuperkém és a még mindig futó A méhész mellett olyan új filmek érkeztek a mozikínálatba, mint a Bob Marley életéről készült Bob Marley: One Love, de a Sonynál készült Madame Web is „behálózza” a vásznakat.

Emma és a fekete jaguár, Bob Marley, Tökéletes napok és Madame Web a mozikban
2024. február 16., péntek

Két holttestet találtak egy marosvásárhelyi lakásban

A marosvásárhelyi Kárpátok sétánya lakótelep egyik lakásában talált két holttesthez riasztották péntek délután a rendőröket.

Két holttestet találtak egy marosvásárhelyi lakásban
2024. február 16., péntek

Holttestet találtak a Poklos-patakban

A marosvásárhelyi Poklos-patakhoz riasztották pénteken este a rendőrséget és a mentőegységeket.

Holttestet találtak a Poklos-patakban
Holttestet találtak a Poklos-patakban
2024. február 16., péntek

Holttestet találtak a Poklos-patakban

2024. február 16., péntek

Még hideg van a forrásvízhez Csíkszeredában

Fagyásveszély miatt zárva tart télen a csíkszeredai központi parkban kialakított forrásház, így a városlakóknak tavaszig várniuk kell, hogy végre, több mint tíz év után, megkóstolhassák a forrásvizet.

Még hideg van a forrásvízhez Csíkszeredában
2024. február 16., péntek

A Csíki Játékszín jövő heti programajánlója

Három előadásra is várja jövő héten a nézőket a Csíki Játékszín.

A Csíki Játékszín jövő heti programajánlója
2024. február 16., péntek

Bővítik a villanyhálózatot a székelyudvarhelyi Csalókán

Harminc háztartásra terjesztik ki a villanyhálózatot a székelyudvarhelyi Csalóka zónában – a megvalósítást fele-fele arányban fizeti az önkormányzat, illetve a szolgáltató.

Bővítik a villanyhálózatot a székelyudvarhelyi Csalókán

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye