
Fotó: Tuchiluș Alex
Az RMDSZ álláspontja nem változott, ami a közigazgatási átszervezést illeti – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportja által kidolgozandó, területi átszervezésre vonatkozó törvénytervezet kapcsán.
2025. január 24., 10:032025. január 24., 10:03
„Ma is ugyanazt gondoljuk és mondjuk, mint korábban: a jelenlegi alkotmányos berendezkedés nem tesz lehetővé egy olyan közigazgatási átszervezést, ami az emberek életminőségét tudná javítani” – szögezte le a polgármester. Mint kifejtette,
Ezért a pénzspórlás önmagában nem érv, inkább arról kellene beszélni, hogy a jelenlegi minőséget biztosítsák kevesebből, vagy ugyanennyi pénzből magasabb minőségű közszolgáltatásokat.
Antal Árpád Európában tett megfigyelései kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy
Ha ez Romániában megtörténne, akkor megfordulna egy már elindult decentralizációs folyamat – vélekedett a politikus.
Magyarországhoz viszonyítva most kétségkívül jobban állunk, egy romániai megyei önkormányzatnak, de akár a városoknak is összehasonlíthatatlanul több autonómiája, feladata, erőforrása és hatásköre van, mint az anyaországban – nyomatékosította a polgármester.
Ami támogatni tudunk és meg is lehet valósítani, a fejlesztési régiók átszervezése – mert túl nagyok a jelenlegiek – , de ezek megvalósítása is csak az unió következő költségvetési ciklusától, 2028-tól lesz érdekes. Illetve még megoldható lenne, hogy a kisebb önkormányzatok közösen lássanak el különböző feladatokat. Ebben közös nevezőre lehet jutni” – mondta az elöljáró, utóbbi javaslatra azt a példát hozván, hogy több kicsi községnek közös főépítésze, jegyzője vagy gazdasági igazgatója lehetne.
– nyomatékosította Antal Árpád, illetve tárgyalásokat folytatnak azért is, hogy a prefektúrák hatáskörét szűkítsék, a dekoncentrált intézményektől az ellenőrzés feladatán kívül minden más vándoroljon át az önkormányzatokhoz. Ez utóbbi pedig azt eredményezhetné, hogy működhetnének az egyablakos rendszerek, mert minden információ egy helyen van, ami kétségtelenül a polgárok javát szolgálná.
„Bízom benne, hogy lesz előrelépés” – zárta mondandóját a sepsiszentgyörgyi politikus.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!