A száncsengőt dudával, a rénszarvasszánt díszes vasparipával váltották fel a piros ruhás csodatevők, akiket mindig töretlen lelkesedéssel fogadnak a háromszéki gyerekek. A motoros Mikulások ezúttal betekintést engedtek a kulisszák mögé is.
Összesen 18.547 fenyőt kínál eladásra a Romsilva a karácsonyi ünnepek előtt – közölte csütörtökön az állami erdőgazdálkodási vállalat.
Általában jó az ivóvíz minősége Kovászna megyében, mégis a szabálytalanságok miatt a különböző szolgáltatókra összesen 50 ezer lejes bírságot rótt ki 2024-ben az Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság – derült ki egy jelentésből.
Hirtelen kellett fékeznie egy autóbusznak Székelyudvarhelyen, egy utas ennek következtében megsérült szerdán. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Kiosztották a tanintézmények az elektronikus kártyákat, amelyekre az 500 lej értékű tanszertámogatást utalják azon diákok szüleinek, akik igényelték ezt a tanév elején. De még nem mindenkinek töltötték fel rá az összeget.
Csapadékra, jegesedésre és megélénkülő szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország egész területére.
Rangos magyarországi díjra jelölték a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát: a magyar oktatás és köznevelés kategória egyik idei Prima Primissima jelöltje lett a székelyföldi együttes.
Befejeződött az aszfaltozás, most már csak kisebb munkálatok maradtak hátra az alsó- és felsősófalvi utcák felújításából. Azonban a parajdi önkormányzat jelentős önrészt kell előteremtsen a projekt kifizetéséhez.
Időszakos útlezárások és forgalomkorlátozások várhatók Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós központjában csütörtöktől.
A „brain rot”, vagyis az „agyrohadás” lett az év szava az Oxford Egyetem által meghirdetett szavazásnak, amelyen 37 ezer ember vett részt. Az alacsony, rossz minőségű online tartalmak túlzott fogyasztása okozza, és még a csapból is ezek folynak.
Hogyan integrálható az üzleti, profitorientált szempont a keresztény értékrenddel? Hogy lehet felhívni a figyelmet Gyergyó értékeire és hogy lehet a vallásturizmus révén hasznosítani őket? Ilyen kérdéseket tárgyalt a Keresztény Gyergyó konferencia.

Közös ének, tánc és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget.
Tudták, hogy több száz éves, de a legújabb kutatás szerint kiderült, hogy Székelyföld legősibb szobra lehet a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom egyik kincse, a Fájdalmas anya szobor. Restaurálásra vár, de a héten még bárki megtekintheti.
A Maros megyei Mezőzáh községi rendőrök őrizetbe vettek három huszonéves fiatalt és egy 37 éves férfit, akik más férfiakat bántalmaztak, Mezőméhesen egy nyilvános helyen. A verekedés után elrendelték az őrizetbe vételüket.
Marosvásárhelyen kórházba került szerdán öt iskolás gyermek, miután feltehetően részt vettek a TikTokon terjedő úgynevezett Superman-kihívásban.
Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata közös mentési gyakorlatot tartott a Neamț megyei Hegyimentő Közszolgálattal december 4-én, szerdán, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban található Via Ferratán.
A fogyasztók leginkább áramszolgáltatási szerződéssel kapcsolatos problémákra panaszkodnak. Egy fogyasztóvédelmi ellenőrzésen ugyanakkor az is kiderült, hogy ellentétben más megyékkel, Hargita megyében nemigen forgalmaznak használt gumiabroncsokat.
Adományokat gyűjt a Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége (KÖSZ) a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Szociális Központban élők számára. A gyűjtés célzottan működik, ezért több mindent elfogadnak.
Lázár Ervin 1964-ben megjelent meseregénye nyomán mutatja be a gyergyószentmiklósi színtársulat A kisgyerek és az oroszlánok című gyerekelőadását december 7-én. Ezzel egy több mint 30 éve játszott előadást visznek színre újra.