Hirdetés
Hirdetés

Fiatal vállalkozók iskolája: elindult az ötödik EVI

A cél, hogy a képzés segítségével a vállalkozók hosszú távon sikeresen vezessék cégüket

A képzés célja, hogy a vállalkozók hosszú távon sikeresen vezessék cégüket

Fotó: Csató Andrea

Ötödik kiadásához érkezett az Erdélyi Vállalkozói Iskola (EVI), amely négy hétvégés intenzív képzéssel támogatja a kezdő, fiatal vállalkozókat. Idén tizenöt erdélyi vállalkozó vesz részt a tréningen, amelyet pénteken Székelyudvarhelyen kezdtek.

László Ildikó

2025. március 28., 20:012025. március 28., 20:01

A program iránt idén is nagy volt az érdeklődés, végül tizenöt olyan vállalkozót sikerült választaniuk, akik motiváltak és nyitottak a fejlődésre.

Hirdetés

Az ötödik EVI is négy hétvégéből álló tréning, amely tematikusan több téma köré épül. Többek között

szó lesz a marketingről, humán erőforrásról, kapcsolati hálók építéséről, de a pénzügyi kérdésekre is válaszokat kaphatnak a résztvevők

– tudtuk meg Berkeczi Zsolttól, a Hargita Business Center vezetőjétől a képzés előtt tartott sajtóeseményen.

Berkeczi Zsolt •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Berkeczi Zsolt

Fotó: Csató Andrea

A vállalkozói iskolába egyébként öt évnél fiatalabb vállalkozások fejlesztését szándékozók jelentkezhettek.

Többségében Csíkszékről és Udvarhelyszékről érkeztek vállalkozók, de sepsiszentgyörgyi, kolozsvári és marosvásárhelyi résztvevője is van a tréningnek.

A székelyudvarhelyi inkubátorház vezetője örömét fejezte ki, hogy az EVI-t sokan vállalkozásuk egyik kiindulópontjának tekintik. A vállalkozói iskola egyébként a Hargita Business Center, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) és a Műhely – L’atelier Egyesület partnerségében valósul meg évről évre.

Szakács-Paál István •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Szakács-Paál István

Fotó: Csató Andrea

A képzéssorozatot azért hozták létre más vállalkozói iskola mintájára, hogy erős vállalkozói közösséget kovácsoljanak

– fejtette ki Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, a HBC korábbi vezetője.

Antal Lóránt •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Antal Lóránt

Fotó: Csató Andrea

Antal Lóránt ezúttal nem szenátorként, hanem a társszervező Műhely – L’atelier Egyesület elnökeként vett részt az eseményen. Kitért arra is: fontosnak tartja, hogy magyar nyelven zajlik a képzés, emellett arról is beszélt, hogy

mára az erdélyi magyar-magyar együttműködés gördülékennyé vált, de dolgozni kell azon is, hogy megerősítsék a bukaresti kapcsolatokat.

Nagy Károly •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Nagy Károly

Fotó: Csató Andrea

Nagy Károly, az RMKT elnöke szerint a három egyesület tiszta szándékkal próbál segíteni a fiatal vállalkozóknak, hiszen az EVI és hasonló szakmai programok, képzések elengedhetetlenek az erélyi magyar gazdaság megerősödésében. Mint mondta: a képzésen túl a vállalkozói iskola ereje a közösségben rejlik, hiszen

egy-egy találkozón szembesülnek a vállalkozók, hogy a felmerülő problémáikkal nincsenek egyedül és egymást segítve tudnak lépéseket tenni, tanácsokat kérni és adni.

A szervező egyesületek képviselőihez csatlakozott Vinczellér Árpád és Mózes Tamás, akik vállalkozókként már részt vettek az EVI képzésén és tapasztalataikról számoltak be.

Vinczellér Árpád •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Vinczellér Árpád

Fotó: Csató Andrea

Vinczellér Árpádnak az EVI tréningjén az oktatás és közösségi erő is nagyon sokat segített, hiszen ha döntések előtt álltak,

volt valaki, akihez fordulhattak, akár oktatók, akár társaik személyében és tudtak tanácsot adni

– magyarázta.

Mózes Tamás •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Mózes Tamás

Fotó: Csató Andrea

Mózes Tamás arra tért ki, hogy számára a képzés üzleti kapcsolatokat is jelentett, így több társával közösen építették vállalkozásaikat, emellett azt is megjegyezte pozitívumként, hogy

a tréningen nem kitalált cégekről beszéltek, hanem saját vállalkozásaikkal felmerülő kérdésekben kaptak válaszokat és ezzel igazi előrelépéseket tehettek.

A képzés Székelyudvarhelyen kezdődött, majd két alkalommal Csíkszeredában és egyszer Marosvásárhelyen találkoznak az ígéretes vállalkozók és a szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens

A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában

Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában
2026. május 19., kedd

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.

Elhunyt Scherer Péter színművész
Elhunyt Scherer Péter színművész
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

Hirdetés
2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
2026. május 19., kedd

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
2026. május 19., kedd

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás

Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás
Hirdetés