Gidó Csaba történész Udvarhely vármegye a román támadástól az impériumváltásig (1916-1918) címmel tart előadást Székelyudvarhelyen, kedden.
Közúti baleset történt Madéfalva határában pénteken délután, melynek nyomán két személy megsérült, kórházba szállították őket – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Gyergyószentmiklós legfontosabb ünnepe a Szent Miklós-napi búcsú, amelynek idén Korzenszky Miklós Richárd bencés szerzetes volt a szónoka. Soltész Miklós államtitkár is felszólalt.
Megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Program új felhívása, amelynek keretében ezúttal a déli félteke országaiba várják a jelentkezőket, akik úgy érzik, tudásukkal és tapasztalataikkal segíteni tudnák a diaszpórában élő magyarságot.
Visszaköltözhettek a hetedikes marosvásárhelyi diákok abba az osztályterembe, amelyben tíz nappal korábban a mennyezetről leomlott a vakolat. A megsérült diák már korábban csatlakozott társaihoz.
Három sepsiszentgyörgyi fiatal álmodta meg azt a helyet, ahol rászoruló négylábúak is kapnak második esélyt: kezelik, ápolják, és otthont találnak számukra. A Barka Állatorvosi Rendelő létrejötte azonban túlmutat a karitatív szándékon.
Két módon is segíthetünk a rászorulókon a Caritas katolikus segélyszervezeten keresztül: egy online adománygyűjtő programmal, illetve egy tartósélelmiszergyűjtő-kampánnyal. Az utóbbihoz önkéntesek jelentkezését várják.
Tizenhat súlyos baleset történt az év első tíz hónapjában Maros megyében, amelyet a figyelmetlen gyalogosok okoztak – figyelmeztet a rendőrség, amely az elmúlt napokban fokozottan ellenőrizte az utcán átkelőket.
Megnyitotta kapuit a csíkszeredai Szabadság téri korcsolyapálya csütörtökön délután. Mutatjuk a nyitvatartást.
Több ezren vettek részt csütörtök este a fővárosi Universităţii (Egyetem) téren a szabadságrét és a demokráciáért szervezett tüntetésen a Geeks for Democracy egyesület, az esemény szervezője szerint.
Télire szünetel a nagy forgalmú E578-as út melletti járda építése Csíkmadarason, jó hír, hogy a munkálatok nagy része elkészült. Új buszmegállók, parkolók épültek, és a meglévők mellé további gyalogátjárókat is kijelölnek.

Közös ének, tánc és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget.
„Az államelnök-választás második fordulójában mindnyájan azt a jelöltet támogassuk, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a békés társadalmi együttélés elősegítésére” – áll az erdélyi magyar egyházak főpásztorainak felhívásában.
Csak a második elnökválasztási forduló után vitathatja meg az alkotmánybíróság (CCR) az első forduló eredményeinek érvénytelenítését kérő beadványokat.
Marosludason a 17 tagú önkormányzati képviselő-testületben mindössze hárman magyar nemzetiségűek, mégis magyar az alpolgármester: Kiss István immár negyedik mandátumát kezdi meg alpolgármesterként. A tervekről és a kis sikerekről beszélgettünk.
Péntek a második elnökválasztási forduló kampányának utolsó napja. A külképviseleti szavazás már csütörtökről péntekre virradóra elkezdődött, elsőként az új-zélandi Auckland városában kialakított szavazóhelyiséget nyitották meg.
Védőhálók felszerelésén dolgoznak a Maros völgyében, útlezárásokra lehet számítani.
A Vasgárda mint fogalom az utóbbi időben sűrűn előfordul a közbeszédben, miután az egyik versenyben maradt államelnökjelölt nyíltan a szellemi örökösének tartja magát. Lássuk, mit is jelentett ez a szervezet a romániai magyarságra nézve.
Évek óta várják a gazdák a székelykeresztúri kisvágóhíd beüzemelését, viszont az épület jelenleg is üresen áll. Mint kiderült, a gondot az okozta, hogy korábban Hargita Megye Tanácsa nem adta vissza a terület ügykezelését Székelykeresztúrnak.