
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Kelemen Hunor a kormánypártok közös államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a támogatására kérte a romániai magyarokat szombaton, a Románia előre nevű választási szövetség kolozsvári nagygyűlésén – számolt be az MTI.
2025. március 29., 18:432025. március 29., 18:43
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdély és Bánság minden tájáról összesereglett résztvevők előtt előbb románul, majd magyarul szólalt fel. Kijelentette: a romániai magyarok érdekképviselete Crin Antonescut támogatja a májusi elnökválasztáson, mert nyitott az ország valamennyi közösségével, egyesíteni akarja őket, nem pedig megosztani, és az államot akarja a polgárok szolgálatába állítani, nem fordítva.
Leszögezte: a romániai magyaroknak olyan államfőre van szükségük, aki tiszteli ezt a közösséget. Kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a koalíció közös jelöltje ilyen elnök lesz.
– fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Szerinte Románia a „történelem körfogalmába” érkezett, ahonnan nem minden kijárat vezet jó irányba, aki most irányt téveszt, az szerinte a múlt, a hanyatlás, és az elszigetelődés felé viszi az országot.
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
„A szabadság, az emberi méltóság, a kölcsönös tisztelet sosem jött Keletről. Sok éve, 35 évvel ezelőtt, a kommunizmus bukásakor közös választásunk volt, hogy országunknak a Nyugathoz kell tartoznia. Ez a célkitűzés ma is érvényes, akkor is, ha a Nyugat változik.
– hangoztatta Kelemen Hunor.
Arra bíztatta a magyarokat, hogy május 4-én és 18-án szavazzanak Antonescura, hogy Románia és az erdélyi magyar közösség jó irányba induljon tovább a „körforgalomból”. „Barátaim előre! Egy lépést se hátra!” – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Crin Antonescu megköszönte a koalíciós pártok bizalmát, ugyanakkor azt állította: nem a kormánypártokat, hanem a romániai választókat akarja szolgálni, megválasztása esetén nem uralkodni, hanem vezetni fog. Rámutatott: az elnöknek nem szabad diktálnia, fenyegetnie, rákényszerítenie akaratát másokra, ezért
Úgy értékelte: Európa bajban van, elvesztette önbizalmát, kívülről és belülről is támadják. A „harc Európa lelkéért folyik” vélekedett az államfőjelölt, aki szerint eljött az ideje, hogy Románia legbecsesebb értékeivel, a hagyományai és hite erejével támogassa annak az Európának a talpra állását, amelytől az utóbbi évtizedekben oly sok támogatást kapott nemcsak pénzalapok, hanem képzések, a román diaszpóra által betöltött munkahelyek, szakértők formájában.
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
A Románia előre választási szövetség regionális kampányrendezvényén többek között Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke és Vasile Dîncu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke bíztatta arra a választókat, hogy Crin Antonescu volt PNL-elnökre adják voksukat a májusi elnökválasztáson, amelyen 11 jelölt indul.
A voksolás első fordulóját május 4-én, a másodikat május 18-án rendezik meg.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
4 hozzászólás