Hat drogfüggőnek nyújtanak segítséget Háromszéken

Hat drogfüggőnek nyújtanak segítséget Háromszéken

Megkétszereződött a Kovászna Megyei Drogellenes Központ támogatását élvező kábítószer-fogyasztók száma, jelenleg hatan vannak a nyilvántartásukban.

Ahol lehetőség van rá, éjszaka is fognak dolgozni

A Székelyudvarhelyen eddig elvégzett, a folyamatban levő és az idén még elvégzendő útjavítási munkálatokról sajtótájékoztatón számolt be Gálfi Árpád polgármester és Fülöp-Székely István, a városháza műszaki igazgatója.

Ahol lehetőség van rá, éjszaka is fognak dolgozni
2017. május 11., csütörtök

Nagy szükség van a reáltantárgyakat oktató tanárokra

Főként a reál tantárgyakat, ezen belül is a matematikát oktató pedagógusokból van, illetve lesz hiány Hargita megyében. Ugyanakkor fizika- és kémiatanárokra is szükség lesz. Komoly gondot jelent a szakoktatók hiánya is.

Nagy szükség van a reáltantárgyakat oktató tanárokra
2017. május 11., csütörtök

Kiszervezik a közvilágítás működtetését Csíkszeredában

A csíkszeredai tanácsosok jóváhagyták a közvilágítási rendszer működtetési szolgáltatásának kiszervezésére vonatkozó szerződést is, amelyben valamivel több mint 1,6 millió lejre becsülték a szolgáltatás értékét.

Kiszervezik a közvilágítás működtetését Csíkszeredában
2017. május 11., csütörtök

Maradni és hallgatni, folytatni a csatát, vagy feladni a múltat?

A Sapientia egyetem bővítési lehetősége magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéssel – ez volt a legvitatottabb napirendi pont azon az oktatásügyi konferencián, amelyet szerdán este szervezett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület.

Maradni és hallgatni, folytatni a csatát, vagy feladni a múltat?
2017. május 11., csütörtök

Elszegényedett közösségek felzárkóztatására pályázna a csíkszeredai városvezetés

Az elszegényedett csíkszeredai övezetek felzárkóztatására pályázna a csíkszeredai városháza egy európai uniós programban. Többek között erről döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.

Elszegényedett közösségek felzárkóztatására pályázna a csíkszeredai városvezetés
2017. május 11., csütörtök

Az első paradicsomtermesztő már leszállította a leszerződött mennyiséget

A román kormány a zöldségtermesztők segítségére sietett egy határozattal, így idéntől évente 3000 eurós támogatásra pályázhatnak.

Az első paradicsomtermesztő már leszállította a leszerződött mennyiséget
2017. május 11., csütörtök

Csík- és Udvarhelyszéken végeznek vizsgálatokat a Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Idén is megkezdi munkáját hétfőtől a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvoscsoportja Hargita megyében. A megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és más gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.

Csík- és Udvarhelyszéken végeznek vizsgálatokat a Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
2017. május 11., csütörtök

Diákoknak mutatták meg a szépvízi vízművet

Kisiskolások, középiskolások és felnőttek számára szervezett nyílt napot csütörtökön a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat a szépvízi vízműnél.

Diákoknak mutatták meg a szépvízi vízművet
2017. május 11., csütörtök

Hangsúly a dráma- és gyermekjátékokon, mozgásfejlesztésen

Vannak olyan városrészek Marosvásárhelyen, amelyek „kiöregedő” lakónegyedeknek számítanak, kevés fiatal családdal, gyerekkel. Ilyen a Kárpátok sétánya is, ahol a Napsugár óvoda tárt karokkal várja a gyerekeket, azaz várná, ha lenne, akiket.

Hangsúly a dráma- és gyermekjátékokon, mozgásfejlesztésen
2017. május 11., csütörtök

Kisebb sérüléssel megúszta a korondi sofőr

Valószínűleg figyelmetlenség miatt ütközött össze két gépjármű csütörtök délután a Székelyudvarhely és Szejkefürdő közötti útszakaszon.

Kisebb sérüléssel megúszta a korondi sofőr
Kisebb sérüléssel megúszta a korondi sofőr
2017. május 11., csütörtök

Kisebb sérüléssel megúszta a korondi sofőr

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2017. május 11., csütörtök

Madarak és Fák Napja a Székely Nemzeti Múzeumban

A fák mérésének módszerét is megtanulhatják, Románia legszebb fáit feltérképező kezdeményezéssel is megismerkedhetnek akik vasárnap részt vesznek a Székely Nemzeti Múzeumban szervezett családi napon.

Madarak és Fák Napja a Székely Nemzeti Múzeumban
2017. május 11., csütörtök

Sakál pusztítja a juhokat Háromszéken?

Közel félszáz juhot pusztított egy eddig ismeretlen vadállat Felsőháromszéken, a helyiek sakálra gyanakodnak.

Sakál pusztítja a juhokat Háromszéken?
Sakál pusztítja a juhokat Háromszéken?
2017. május 11., csütörtök

Sakál pusztítja a juhokat Háromszéken?

2017. május 11., csütörtök

Gyergyószék a Székely Fesztivál díszvendége

Különleges alkalom és lehetőség nyílik Gyergyószék székely-magyar többségű települései számára, hogy egységesen mutatkozhatnak be, közösen tehetik ismertebbé értékeiket Magyarország fővárosában.

Gyergyószék a Székely Fesztivál díszvendége
2017. május 11., csütörtök

Európa-bajnokságra készül az udvarhelyi Fortuna Dance

Nemrég országos táncfesztiválon szereztek dobogós helyezéseket, júliusban pedig Európa-bajnokságon vesznek részt a székelyudvarhelyi Fortuna Dance ifjú táncosai. Előtte azonban még láthatja őket a helyi közönség is a hétvégi dísznövény-kiállításon.

Európa-bajnokságra készül az udvarhelyi Fortuna Dance
2017. május 11., csütörtök

Még egy bezárt kazánház sem jut a református egyháznak

Huszonhét éve eredménytelenül próbálkozik telket szerezni templomépítésre a marosvásárhelyi Tulipán utcai református gyülekezet. A városháza előbb egy üres telket, majd egy használaton kívül helyezett kazánházat ígért a presbitériumnak.

Még egy bezárt kazánház sem jut a református egyháznak
2017. május 11., csütörtök

A Nemzetközi Magyar Fotópályázat anyaga Udvarhelyen

A 16. Nemzetközi Magyar Fotópályázat anyagából nyílt tárlat a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház oszlopos termében szerdán délután.

A Nemzetközi Magyar Fotópályázat anyaga Udvarhelyen
2017. május 11., csütörtök

Mezei sérelmek

Udvarhelyszéken egyre több vita származik az illegális legeltetésből: Máréfalván például nemrég késelésig fajult egy összeszólalkozás az egyik helyi pásztor és a polgármester között. A hatóságok szerint kerülni kell az önbíráskodást.

Mezei sérelmek
Mezei sérelmek
2017. május 11., csütörtök

Mezei sérelmek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye