
Hiába a többszöri felszólítás, egyes horgászok telhetetlenek
Fotó: Erdély Bálint Előd
A halállomány ritkulásának ellensúlyozása érdekében bevezetett tiltás ellenére többen kertjeikből, mások a partra sétálva horgásznak Székelyudvarhelyen a Nagy-Küküllőn, a folyón átívelő vasúti híd és a városi strand közötti szakaszon.
2019. október 10., 12:492019. október 10., 12:49
Nem elég, hogy szennyvizek, gátak és a zeteváraljai víztározónál működő áramfejlesztő miatti folyamatos vízszintingadozás is akadályozza a halak szaporodását és fejlődését a Nagy-Küküllőben, többen még az állomány megmaradása érdekében hozott horgászati tilalmat sem tartják be Székelyudvarhelyen a vasúti híd és a városi strand között – hívta fel a figyelmünket a problémára Magyari Lajos, az UTCA civil szervezet elnöke.
Mint mondta, természetvédőkként nem ritka, hogy ellenőrzik a folyómedret, és azt tapasztalták, hogy
Szerinte 10–15 emberről van szó, akik rendszeresen semmibe veszik a tiltást. A probléma megfékezése és a tettesek számonkérése érdekében több személyt is sikerült videóra venniük az utóbbi időben, így most már valamivel óvatosabbak a horgászok, de sebtében otthagyott felszereléseiket így is gyakran megtalálják a parton.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gothárd Ferenc Alpár, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület halőre is megerősítette lapunknak a problémát, mondván, hogy már több személyt is figyelmeztettek szóban, de azok mégis visszatértek horgászni a tiltott szakaszra. Rámutatott, látva, hogy a szóbeli intések nem hatásosak, a rendőrséghez fordultak segítségért. A bizonyítékgyűjtés érdekében
valamint maguk is igyekeztek felvételeket készíteni az elkövetőkről. Az eredmény nem maradt el, ugyanis a helyi és az állami rendőröknek köszönhetően eddig három személyt sikerült kérdőre vonniuk. Egyikük írásos figyelmeztetést, a többiek
a horgászati törvényeknek megfelelően. A halőr közölte, két személy ügyében jelenleg is folyik a nyomozás.
„A legmegdöbbentőbb és legfelháborítóbb talán az, hogy személyes ismerősöm is van az elkövetők között, akit én magam is többször megkértem, hogy fejezze be az illegális tevékenységet, mégsem hallgatott rám” – fogalmazott Gothárd Ferenc Alpár.
Lapunkon keresztül arra is felhívja a figyelmet, hogy a törvények szerint a gátak alsó részétől számítva egy 500 méteres szakaszon mindenhol tilos a horgászat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az őshonos halfajok – például domolykó és paduc – zavartalan szaporodása és fejlődése érdekében vezettek be horgászati tilalmat az említett szakaszon, hiszen máshol egyre csak ritkul az állomány – közölte a szakember. Hangsúlyozta, erre a szennyezések és a túlhorgászás miatt volt szükség.
E fajok ritkuló egyedeit ugyanis nem tudják telepítéssel pótolni, hiszen gazdasági okokból még más országokban is kevés az olyan vállalkozó, aki a szaporításukkal foglalkozna. „Ezek a halak itt természetes körülmények között szaporodhatnak, és idővel a folyó többi szakaszát is benépesítik” – magyarázta az alapgondolatot.
Nem lennének ekkorák a gondok, ha a folyó más szakaszain saját felhasználásra fognák a halakat az emberek, de ez sok esetben nem így van – osztotta meg tapasztalatait Gothárd. Nagyon sokan ugyanis megrendelésre horgásznak, és eladják a kifogott egyedeket, ami engedélyek nélkül szintén illegális. „Volt olyan eset, hogy egy szakaszon
volt, aki ott is aludt, hogy minél több halat zsákmányolhasson” – emlékezett vissza a halőr.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
szóljon hozzá!