
A Sapientia aquatica baktériumfaj típustörzsének sejtjei kristályibolya festést követően fáziskontraszt mikroszkópos felvételen
Fotó: dr. Felföldi Tamás
A tudomány számára egy újabb, eddig ismeretlen baktériumnemzetséget, illetve fajt tenyésztettek ki és azonosítottak a Szent Anna krátertóból a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai, Felföldi Tamás (ELTE, Budapest) mikrobiológus irányításával. Az új baktériumnemzetséget Sapientia aquatica néven jegyezték be.
2019. október 09., 16:152019. október 09., 16:15
2019. október 09., 18:212019. október 09., 18:21
A kutatás eredményeit a szakterület egyik legelismertebb tudományos folyóiratában is közölték. „Az elnevezésben a Sapientia szó arra utal, hogy a baktériumot a Sapientia egyetem laboratóriumaiban izolálták, az aquatica fajnév pedig a vízi eredetre vonatkozik.
– fejtették ki a Sapientia egyetem szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében. Egyébként nem ez az egyetlen új baktériumnemzetség, amelyet a két egyetem mikrobiológusai és diákjai felfedeztek a krátertóból, ugyanis korábban Máthé István (Sapientia EMTE) és Felföldi Tamás (ELTE) oktatók vezetésével tartott kutatások során
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás