
A Maros megyei csapatok eredményhirdetése a tavasszal a Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében. Archív
Fotó: Haáz Vince
Idén is megszervezik az Örökségünk őrei vetélkedőt, amelyre október 18-ig lehet jelentkezni. A 2012 óta évente megszervezett örökségvédelmi versenyre azokat a 9-12. osztályos diákokat várják, akiket érdekel az épített örökség, kíváncsiak szülőföldjük, településük régi templomaira, iskoláira, kastélyaira, vagy más, a múlthoz kapcsolódó építményeire.
2019. október 10., 12:362019. október 10., 12:36
2019. október 10., 13:442019. október 10., 13:44
A versenyt először a szórványban élők számára hirdették meg, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel Kolozs megyére is kierjesztették. Azóta mozgalommá nőtte ki magát, 13 megye több mint háromezer diákja kapcsolódott be. Három éve a Maros megyei iskolák is kiveszik részüket a vetélkedőből, sőt az elsők között szerepeltek, Brüsszelben is bemutatták projektjeiket. Tavaly Háromszék is csatlakozott a versenyhez. Idén a szervezők azt remélik, hogy azokból a megyékből is lesznek jelentkező csapatok, amelyek eddig még nem vettek részt: a Hargita és a Szilágy megyei középiskolásokra is számítanak.
Hegedűs Csilla, a vetélkedő ötletgazdája, az RMDSZ ügyvezető alelnöke érdeklődésünkre elmondta, nagyon szeretné, ha idén Hargita megyei diákok és tanáraik is beneveznének a vetélkedőre, hiszen nagyon sok, értékes műemlék, műemlékjellegű épület található a megye településein.
amelyekről úgy érzik, többet érdemelnek, vagy szeretnék mások érdeklődését is felkelteni irántuk. A tevékenységükbe bekapcsolhatják az iskolai közösségüket, a szülőket, ismerősöket és a szakembereket is.
Ahogy Hegedűs Csilla elmondta, ez az első olyan örökségvédelmi verseny, amelyet hivatalosan is elismertek Romániában, amelyért a résztvevő tanárok szakmai minősítést kapnak az oktatási minisztériumtól. „Tizennégy fős csapatokat várunk az irányító tanáraikkal együtt. Érdemes benevezni, sok szép élmény és tapasztalat vár mindenkire” – hangsúlyozta a vetélkedő ötletgazdája, hozzátéve, hogy az előző évekhez hasonlóan, idén is megszervezik a helyi és a megyei döntőket, majd a három regionális döntőt: a székelyföldit, az észak-erdélyit és a szórványt. Az országos döntőt ez alkalommal a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal szervezi az RMDSZ kulturális főosztálya.
„Az Örökségünk Őrei mozgalom olyan generációkat nevel 2012 óta, amely nélkülözhetetlennek tartja épített örökségünk megbecsülését, és amely nem csak nyilatkozatokban, hanem tettekben is hozzájárul annak védelméhez. A diákok évről évre bebizonyítják, hogy fontos számukra erdélyi kincseink védelme, ezeknek népszerűsítése, újjáélesztése, funkcióinak továbbgondolása” – fogalmazott Hegedüs Csilla, hangsúlyozva, hogy bízni kell a fiatalokban és segíteni nekik, hogy bebizonyíthassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.
A csapatok jelentkezését október 18-ig várják az info.oroksegunkorei@gmail.com e-mail címen. További információkat is ugyanitt, vagy az Örökségünk őrei Facebook oldalán találnak az érdeklődők.
Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.
Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
szóljon hozzá!