Nagy volt a túljelentkezés a Pro Terra Alapítvány idei összekovácsoló programjára, amelyen három osztályközösség vehetett részt, ahol többek között önismereti gyakorlatokat, csapatépítő és élménypedagógiai játékokat próbálhattak ki.
Gyergyószentmiklóson szerdán nyitják meg azt a szabadtéri kiállítást, amelyen a Hargita, Maros, Brassó, Kovászna, Szeben és Vâlcea megyékben, az elmúlt két évben készült legkiválóbb építészeti megvalósításokat lehet megtekinteni.
Viszonylag rövid időn belül sikerült eloltani egy csíkcsicsói lakóház tetőzetén keletkezett tüzet hétfőn délután. A középtízi lakóház tulajdonosa hóeltakarítás közben észlelte, hogy füst gomolyog ki a tetőzet alól. A tüzet ő maga kezdte el oltani, majd csatlakoztak a szomszédok, aztán a tűzoltók is.
Leesett az első hó Székelyföld-szerte, és mint ilyenkor lenni szokott, fotós kollégáink (fehér) terepre mentek. Képeken mutatjuk, hogyan küzdöttek a csíkszeredaiak, székelyudvarhelyiek és marosvásárhelyiek a téllel.
Korosztályonkénti kikapcsolódási és szórakozási lehetőségekkel, akár órákra, napokra lebontott túra- és pihenési ajánlatokkal szeretné Maros megyébe csalogatni a turistákat a Visit Maros Egyesület.
Meghalt hétfőn a Maros megyei Gernyeszegen hétvégén történt robbanás egyik sérültje, akit még vasárnap Brüsszelbe szállítottak – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az egészségügyi minisztérium szóvivője.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség fegyelmi bizottsága felülírta a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik tanárának elbocsájtásáról szóló döntését. Ezzel nem ért egyet az intézmény, ezért jogorvoslatot kér.
Hatékonyabb módszerrel biztosítják idéntől a fűtésszolgáltatást Gyergyószentmiklóson. Ahhoz azonban, hogy minden lakásban megfelelő legyen a hőmérséklet, a lakók tudatossága is szükséges.
Nem csak a sofőrök, hanem a hóeltakarítással megbízott cégek és a hatóságok szemszögéből is bepillantást nyerhetünk a hóeltakarításba a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság által megosztott fotók és videók révén. Mutatjuk.
Harmadszorra tette közzé a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) a Nyárádtő–Marosvásárhely autópálya szakasz és a bekötőút elkészítőjének nevét. Kérdés még, hogy ezzel az alkalommal nyújtanak-e be óvást.
13 megyére, köztük Kovásznára és Hargitára szűkítette hétfő délelőtt az esőre, havazásra és szélre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Megnehezíti az autósok és az útkarbantartással megbízott cégek dolgát a szűnni nem akaró havazás Hargita megyében. Udvarhelyszéken egy megyei útszakasz máris használhatatlan.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség a 65 éves parajdi Lukács Árpádot, aki november ötödikén hagyta el lakhelyét, és azóta sem tért haza – olvasható a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán közzétett felhívásban.
Száz utast kellett leszállítani a vasárnap késő este Csíkszeredából Marosvásárhelyre érkező vonatról, amikor a szerelvény mozdonya füstölni kezdett. Az utasok között kisebb pánik tört ki, amiatt, hogy mielőtt Marosvásárhelyre, a kisállomásra befutott volna a szerelvény, hirtelen megállt.
A behavazott utakon lassan, nehézkesen lehet haladni, de minden útszakasz járható Kovászna megyében – tájékoztatott a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. Hétfőn reggel sérültekkel járó baleset történt Sepsiszentgyörgy közelében.
Teljesen megújult a fenyőkúti unitárius templom, ugyanakkor a hívek áldozatkészségéből készült el az a tizennégy méter magas zászlórúd és a háromszor két méteres székely zászló, amelyet vasárnap, az unitárius egyház 450 éves jubileumának helyi ünneplése után vontak fel.
A 2018. október 29-én kibocsátott, 504 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.
Sűrű hóesésre ébredtek hétfőn reggel a csíkszeredaiak. Kollégánk már a kora reggeli órákban járta a várost, hogy megörökítse az első hóesést. Fotóin mutatjuk a tél első napját.