A Bukaresti Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a csíkszeredai utcanévtáblák mindegyikét úgy kell kifüggeszteni, hogy felül szerepeljen a román megnevezés és alatta a magyar. A döntés a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított per nyomán született.
Újabb másodfokú (narancssárga jelzésű) viharriasztást adott ki kedd reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több mint háromnegyedére, amely szerda éjjelig lesz érvényben.
Segítségre van szüksége egy 60 éves, súlyos állapotban lévő csíkszeredai férfinek, aki 2019 januárja óta küzd az életéért. Nemrég felcsillant a remény a család számára egy kezelésnek köszönhetően, ám önerőből nem tudják előteremteni az ehhez szükséges összeget.
Csütörtök délig fogadja a marosvásárhelyi bölcsődeigazgatóság azoknak a szülőknek az online kéréseit, akik bölcsődébe vinnék a nyári időszakban gyerekeiket. Csak a 2019–2020-as tanévben már bölcsődébe járt gyerekeket fogadják.
A marosvásárhelyi tanácsosok szavazata nyomán változtak a 2019-2020-as tanévre érvényes iskolai ösztöndíjak: a napokban lezárult tanévben a 9-es tanulmányi eredménnyel és 10-es magaviseleti jeggyel rendelkező diákok részesülhetnek ösztönző támogatásban.
Újraindítják hétfőtől a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgákat a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál.
Gyergyószentmiklós felszegi részén kezdődtek volna a víz- és szennyvízhálózat korszerűsítési munkálatai hétfőn reggel, de a heves esőzések miatt a munkagépek nem kezdhették el a vezetékek nyomvonalának kiásását. Így csak előkészítő munkálatok végezte el a kivitelező.
Bőséges csapadékra számíthatunk a következő két hétben is – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat június 22-e és július 5-e közötti időszakra kiadott előrejelzésére hivatkozva.
Szerdán délig érvényes vörös árvízriasztást adtak ki kedd reggel a hidrológusok hét megye folyóira, további 27 megyében pedig sárga, illetve narancssárga jelzésű riasztás van érvényben csütörtök éjfélig – írja az Agerpres hírügynökség.
A Bukaresti Táblabíróság hétfőn kimondott jogerős ítélete értelmében ki kell cserélni a csíkszeredai utcanévtáblákat, úgy, hogy a román utcanév legyen felül. Az ítélet egy mondatos kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte.
A hódvárak is jelentősen hozzájárulhattak a Homoród mentén keletkezett árvizekhez, ám mivel védett állatokról van szó, a településvezetők tehetetlennek érzik magukat az ügyben. A problémát valószínűleg a vadállatok áthelyezésével lehet orvosolni.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Majd minden székelyudvarhelyi vállalkozást negatívan érintett a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság, így időben jöttek a gazdaságot is felszabadító enyhítések, derült ki egy, a helyi polgármesteri hivatal által megrendelt kutatásból.
Az elmúlt napokban Maros megyében három gépkocsivezetőt is azonosítottak, akik drog hatása alatt vezettek.
Kovászna megyében 1272 diák jelent meg a román nyelv és irodalom érettségi vizsgán. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az érettségire 1298-an iratkoztak be, 23-an nem jelentek meg hétfőn, közülük ketten lakhelyi elkülönítésben vannak.
Medvét láttak Székelyudvarhelyen, a Szászok táborában – erről értesítették a lakókat hétfő este a RO-Alert rendszeren keresztül.
A koronavírus-járvány, illetve az elhalasztott helyhatósági választás sem befolyásolta Székelyudvarhely idei beruházásait, de a helyi politikum több ízben is szóvá tette: nem haladnak kellő ütemben a kivitelezések. A városvezetés terveit már eleve áthúzta az önkormányzati képviselő-testület.
Két háromszéki fiatalember ellen folytatnak eljárást, mert az egyikük ittasan két balesetet is okozott, majd ellopott egy rakodógépet, hogy tettestársával eltüntessék a nyomokat.
Jelentősen javult Kovászna megyében a képességvizsgázók eredménye az elmúlt két esztendőhöz viszonyítva.