Három helyszínen több mint 100 férőhellyel, két étteremmel, kis és nagy wellness-szel, városközpontban, város szélén és az erdő mellett – bármi legyen az utazásod célja, a Pávánál teljesülni fog.
Első alkalommal a Pacsirta sétány környékét tették szebbé, most pedig a Nagymező utcát és a Somlyó-patak medrét szeretnék megtisztítani az önkéntesek.
A romániai magyarság rendkívül sérülékennyé vált. Amikor már azt hittük, hogy nem, hát bizonyossá vált, hogy de igen: a kivándorlás és az elöregedés miatt egyre fogyatkozó kisebbséggel gyakorlatilag bármit megtehet az állam.
Mintegy másfél millió lejes kormánytámogatásból kezdte el tavasszal építeni az új polgármesteri hivatalt – ami a jelenlegi intézmény udvarán kapott helyet – Fenyéd község önkormányzata. A munkálat jól halad, így őszre kész is lesz az épület.
Továbbra is folytatódik a Meleg ételt a rászorulóknak elnevezésű program, amelyet a szükségállapot ideje alatt vezettek be Marosvásárhelyen. Betekintést nyertünk, hogyan is zajlik az adakozás.
Egészségügyi ellátást érintő határozatokat fogadott el csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa. 5,4 millió lejjel növelték a sepsiszentgyörgyi kórház költségvetését.
Az úthálózat fejlesztését, a víz- és csatornarendszerrel kapcsolatos beruházásokat tartják a legfontosabbnak a gyergyószentmiklósiak. Ezt mutatja a városháza által készített online közvélemény-kutatás eredménye.
Új gyártótól, drágábban kapják a tetanusz elleni védőoltást a romániai gyógyszertárak és kórházak, ráadásul az átállás miatt akadozott is az ellátás.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) részéről Mezei János pályázza meg a Hargita megyei tanács elnöki tisztségét a szeptember 27-én tartandó helyhatósági választásokon – jelentették be az EMSZ társelnökei Gyilkostón.
Maros megyei rendőrök nyomoztak és a helyszíni házkutatást is ők végezték egy 37 éves jászvásári férfinél, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) részéről Mezei János MPP-elnök pályázza meg a Hargita megyei tanács elnöki tisztségét a szeptember 27-én tartandó romániai önkormányzati választásokon – jelentették be az EMSZ társel

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Szerdához hasonlóan csütörtökön is héttel nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma Maros megyében. A prefektúrától kapott értesítés szerint a járvány kezdete óta 885-ön betegedtek meg, 74-en életüket veszítették.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a Román Labdarúgó Szövetséghez (FRF) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) fordul panasszal a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat a július 22-én, Ploiești-en lejátszott Román Kupa döntője után tapasztalt magyarellenesség miatt.
Borboly Csaba lesz az RMDSZ hargitai megyeitanácselnök-jelöltje a szeptemberi helyhatósági választásokon – erről döntött csütörtökön az RMDSZ Szövetségi Elnöksége.
„Célom nem a magányos döntéshozatal egy sötét szobában, hanem a párbeszéd, az érintettekkel való folyamatos dialógus, a közösen megalapozott és elfogadott döntések” – jelentette ki Soós Zoltán függetlenként induló marosvásárhelyi polgármesterjelölt.
Kétnapos stagnálást követően ismét növekedni kezdett a fertőzöttek száma csütörtökön Hargita megyében, ahol kilenc új esetet igazoltak az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma csak kettővel emelkedett, így nőtt az aktív esetek száma a térségben.
Ismét nőtt, immár az ezerszázat is meghaladta a huszonnégy óra alatt jegyzett új koronavírusos esetek száma Romániában.
A Székelyudvarhelyért Párt kizárólag helyi pártként kérelmezte a bejegyzését, nem kíván részt venni sem a megyei, sem az országos választásokon – szögezte le Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere reagálva a megosztást célzó vádakra.