Olykor biciklire pattan és elteker a diákjaival Rodostóig, vagy gondol egyet és elindul a szibériai Csontok útjára. Solymosi Zsolt nemcsak világutazó, hanem lelkész és az egyik legjobb erdélyi magyar gimnázium aligazgatója.
2021. június 25., 12:002021. június 25., 12:00
„Olyan generációkkal dolgozom, amelyeknek nagy szüksége van azokra a tapasztalatokra, mint amiket mi megéltünk a 90-es években, de mára már megszűntek. Manapság például elmegy az ember három-négy fesztiválra, összegyűjti a karszalagokat, és ezzel le van tudva a sport” – állapítja meg Solymosi Zsolt a Székelyhon Tv Nézőpont műsorának legújabb adásában.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatójaként rálát a romániai oktatás helyzetére, amelyet egyszerűen katasztrofálisnak jellemez. Mint mondta, ilyen körülmények között azt kell nézni, hogy mi az, amit adni tud egy iskola maximális szinten a képzés szempontjából. Ezen a téren a magyar tannyelvű gimnáziumok messze le vannak maradva a románoktól.
Ezek éltetik mostani meghívottunkat, aki a magyarságtudat felismertetése mellett igyekszik a diákok számára olyan alapot biztosítani, amellyel a jövőben megállják helyüket a nagyvilágban.
A Nézőpont legújabb adása megtekinthető a Médiatér Youtube-csatornáján.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!