Minden évben több millió facsemetét ültetnek el a székelyföldi erdőkben a március–áprilisi időszakban, a munka megkezdését leginkább az időjárási viszonyok, a hóolvadás befolyásolja. Az állami, közbirtokossági és magánterületeken idén is túlnyomórészt lucfenyőt ültetnek.
Újabb zöldségtermesztőket támogató intézkedések foganatosítását tervezi a kormány: a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő úgynevezett paradicsom programot terjesztenék ki, hogy több zöldségre is igényelhető legyen a támogatás. Ez a tervek szerint már idén elindul.
Összesen közel háromezer lej értékű bírságot róttak ki a rendőrök április elsején Sepsiszentgyörgyön azokra az autósokra, akik a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítására bevezetett szigorító intézkedések ellen tüntettek – a hatóságok szerint dudaszó túlzott használatával.
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta Gyergyószentmiklós és Csíkcsicsó címereit, ezáltal a két település hivatalosan is használhatja ezeket a jelképeket.
Egy gyergyószentmiklósi fafeldolgozónál felcsapott lángokhoz riasztották péntek délután a tűzoltókat.
Levegőminőség-mérő állomás üzemeltek be pénteken Csíkszeredában. A Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter projektjeként megvalósuló létesítmény avatásán Cseke Attila fejlesztési miniszter és Korodi Attila polgármester, valamint Szép Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára is jelen voltak.
Egy hajszállal csökkent az új fertőzések száma pénteken Hargita megyében, egy haláleset viszont az elmúlt 24 órában is történt a térségben. A fertőzöttségi arány emelkedett egy kevéssel, de még így is jól áll a megye országos viszonylatban.
Egy ittas és egy felfüggesztett jogosítvánnyal vezető sofőr is rendőr kézre került Hargita megyében egyetlen nap leforgása alatt – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Hivatalos Közlöny (Monitorului Oficial) első és második része elektronikus formában állandó jelleggel, ingyen elérhető lesz mindenki számára – emlékeztetett pénteken Ludovic Orban képviselőházi elnök és Liviu Moraru, a Hivatalos Közlöny igazgatója.
Meghódította a magyar és a nemzetközi zeneipart is, szólóénekesi pályafutása mellett a komolyzenében is nagy sikereket ér el. Karrierje kezdetén román nyelvű operettszerepeiben is derekasan helyt állt Dancs Annamari. Ezen a héten ő a Székelyhon Tv Nézőpont műsorának vendége.
Mivel a világjárvány miatt a különböző rendezvények elmaradnak, az autizmus pénteki világnapja alkalmából tavalyhoz hasonlóan ezúttal is ablakokba kihelyezett, kék színű alkotásokkal fejezhetik ki együttérzésüket az érdeklődők az autizmussal élők irányába.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Legyünk a feltámadt Jézus Krisztus tanúi a mindennapokban, legyünk a remény jelei a nehéz helyzetekben – fogalmaz húsvéti üzenetében Kovács Gergely, a római katolikus egyház gyulafehérvári érseke.
Alacsonyabb kínálat és magasabb árak – húsvétra nehezebben és drágábban szerezhető be a bárányhús Csíkszeredában, Marosvásárhelyen viszont jóval alacsonyabb áron kínálják az alapanyagot az ünnepi fogáshoz.
A belvároshoz közeli helyszínen, déli fekvésű domboldalon kezdődött el a székelyudvarhelyi Boróka Lakópark építése, ahol családias környezet kialakítását vállalták a beruházók. Három-, négy-, illetve hatszobás modern, a városra tekintő panorámás házakból választhatnak az érdeklődők.
Három kiemelkedő beruházás valósulhat meg az elkövetkezendőkben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Ezek óriási jelentőséggel bírnak az egészségügyi intézmény fejlődése szempontjából.
A Divers Egyesület jóvoltából 35 hidegvölgyi kisiskolás gyerek jut heti háromszor meleg ebédhez a marosvásárhelyi Szivárvány iskolában. Ahogy Koreck Mária, az egyesület elnöke mondta, azok a gyerekek jutnak hozzá az egytálételhez, akiknek a szülei igényelték azt.
Újraindítják Balánbányán a várbükki bánya bezárási munkálatait annak érdekében, hogy minél előbb biztonságossá tegyék a zagytározókat. Amint a kivitelezéssel végeznek, az egykori bányaváros lekerülhet a szennyezett területek térképéről is.
A székelyudvarhelyi Páva étteremben találtak otthonra Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus képei: a gasztronómiai tematikájú alkotásokból mintegy két tucatnyit tettek most közszemlére.