Első alkalommal szervezik meg a Rózamama Fesztivált a hétvégén Csíkszenttamáson, és a rendezvény része lesz a VI. Falun az olimpia nevű tréfás vetélkedő is, amelyre idén a teljes Csíki-medencéből várják a csapatokat.
Több éve kéri a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal az állami vasúttársaság brassói igazgatóságától, hogy helyezzenek sorompót azokhoz a vasúti átjárókhoz, amelyek a község két forgalmas utcájában találhatók.
Közel 27 ezer lejjel több támogatást kapnak a megyétől a gyergyószéki sportszervezetek, mint egy évvel korábban, a nyertes pályázatok száma pedig kilenccel nagyobb, mint 2020-ban.
Művésztábort tartanak Farkaslakán, ahol a szénégetés mesterségét örökítik meg az alkotók. A hatnapos tábor alatt a kortárs művészek megismerkednek a szénégetés rejtelmeivel, ezt követően pedig elkészítik az alkotásaikat.
Péntek délután kezdetét veszi az Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. A résztvevő zenés-táncos sokaság gyülekezőjével, illetve felvonulásával elindul a programsorozat, amely szombat éjjelig tart.
Jelentős összeget szán építkezésre a fejlesztési minisztérium két székelyföldi településen: Kovászna városában sportcsarnokot, Pókakeresztúron pedig művelődési házat hoznak létre a finanszírozásból.
Elsősorban oktatásfejlesztési, de karitatív célú beruházásokat is folytat jelenleg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Református Egyházkerület.
Hétfőtől hétköznaponként négy plusz buszt indítanak Marosvásárhelyen, amelyet a diákoknak és a kisdiákok kísérőinek tartanak fenn. A tanulóknak ingyenes lesz az utazás, a kísérőknek 2 lejes jegyet kell váltaniuk.
Elégedetlenek azzal, ahogyan Székelyudvarhely beruházási, fejlesztési projektjei haladtak az elmúlt tizenegy hónapban, ezért elváráslistát fogalmazott meg a városvezetés irányába a Szabad Emberek Pártja (POL) székelyudvarhelyi frakciója.
Alkohol befolyása alatt vezetett egy férfi, lesodródott az útestről és nekiütközött egy villanyoszlopnak szerda este Tusnádfürdőn.
Nincs hátráltató tényezője annak, hogy hétfőn a megszokott tanrend szerint kezdődhessen el a 2021–2022-es tanév Hargita megyében. Így a 423 oktatási intézmény mindegyikében fogadhatják a diákokat, digitális tanrend sehol nincs érvényben.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Versenyt hirdet fiatalok számára az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a cél megszépíteni a Sétatér Park szomszédságában húzódó betonfalakat.
Tizenegyedik alkalommal szervezik meg az Örmény Művészeti Fesztivált Gyergyószentmiklóson.
A városok központjának túlzsúfolt reggeli autós forgalma elvileg csökkenthető lenne, ha az iskolák más-más időpontban kezdenék a tanórákat. Székelyudvarhelyen már tanácskoztak erről a központi iskolák vezetői, Csíkszeredában egyelőre még nem tartanak itt.
Tíz éve elmúlt, hogy a marosszentgyörgyi önkormányzat megvásárolta a község központjában álló, tizenkilencedik századi Máriaffy-kastélyt, amelyet önerőből, valamint európai uniós támogatással sikerült rendbe tenni.
Jogi kérdésekben és a közigazgatás terén kíván segíteni a Hargita megyei prefektúra új gyergyószentmiklósi szolgáltatása. Ha igény mutatkozik rá, hasonló indulhat a megye más régióiban is.
Nyolc fellépő szolgáltatja a zenét pénteken és szombaton Gyergyószentmiklóson, ahol egy év kényszerszünet után ismét megrendezhetik az Utcazene-fesztivált. A legjobbak koncertfellépési lehetőséget nyerhetnek, vagy épp stúdióban rögzíthetik a dalaikat.
Kerékpárral indult útnak kedden Gyulafehérvárról az a társaság, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapi szentmiséjén fog részt venni. A vállalkozó szellemű kerékpárosokhoz Székelyföldről, de Észak- és Dél-Erdélyből is csatlakoztak.