Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltozásra készülnek Gyergyóújfaluban és Tekerőpatakon

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Gyergyóújfaluban két, Tekerőpatakon három utca kap aszfaltburkolatot, összesen két kilométer hosszúságban. Ennek az előkészítő munkálatai indultak el a napokban.

Gergely Imre

2022. augusztus 05., 17:002022. augusztus 05., 17:00

A víz és csatornavezetékek már korábban a földbe kerültek, így eljöhetett az aszfaltozás ideje is Gyergyóújfalu község öt utcájában, ahol eddig ez még nem történt meg. Ottjártunkkor a Botos utcában dolgoztak a munkagépek, amik segítségével

egyengették a földút felszínét, hogy kialakíthassák az új útalapot, amire az aszfalt kerül.

Hirdetés

Amint Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere elmondta, ezt a munkálatot már tavaly el szerették volna végezni, de nehéz volt kivitelezőt találni. Hozzátette:

az alapanyagok árának folyamatos változása manapság egyre inkább gondokat okoz a beruházásoknál, már a közbeszerzésektől kezdődően.

A most aszfaltozandó három tekerőpataki és két újfalvi utca összesen 2 kilométer hosszúságú, és kétmillió lejbe kerül a munkálat, amit teljes egészében a község saját költségvetéséből fedeznek.

Az újfalvi Botos utcában dolgoznak a munkagépek, hamarosan itt is aszfalt lesz •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Az újfalvi Botos utcában dolgoznak a munkagépek, hamarosan itt is aszfalt lesz

Fotó: Gergely Imre

Amint ez elkészül többnyire csak a kisebb 50-100 méter hosszú utcák felújítása lesz hátra a községben. Ezeket az Anghel Saligny programból tervezik leaszfaltozni. A polgármester elmondta, hogy

a víz- és csatornahálózat vezetékei már korábban a földben voltak, a lakóknak 4-5 éve volt arra, hogy rácsatlakoztassák háztartásaikat a rendszerre.

Amint az aszfaltszőnyeg az útra kerül már nem fogják engedélyezni azt, hogy bekötések miatt vágják fel az új utakat.  

A következő nagy infrastrukturális fejlesztés a gázhálózat megvalósítása lesz a községben, amely részeként 30 kilométer vezetéket fektetnek le. A Saligny program által finanszírozott beruházás most a közbeszerzés előkészítésénél tart. Egyed József megjegyezte, kihívás lesz ezt úgy megoldani, hogy azzal ne törjék fel az új aszfaltutakat, de találnak rá megoldást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés