György Józseftől, Tusnád község RMDSZ-elnökétől, volt polgármesterétől búcsúzik Facebook-bejegyzésében az RMDSZ Csíki Területi Szervezete.
Az ingatlanok és a kevesebb mint 2000 köbcentiméter hengerűrtartalmú járművek adójának, továbbá a taxis parkolóbérletek, illetve a vendéglátó egységekre vonatkozó működési engedélyek díjának csökkentését kérik Székelyudvarhelyen.
Hetekkel ezelőtt Nagy Pál kilépett az Erdélyi Magyar Néppártból, és több alkalommal is kritizálta a párt vezetését, többek között egy Hangadó-interjúban is. Most Csomortányi István, az EMNP elnöke reagál a Nagy Pál által elhangzottakra.
December első hétvégéjére kellett volna megérkezzen 20 dízelüzemű autóbusz Marosvásárhelyre, de alkatrészhiány miatt késik a leszállításuk. A gyártó cég képviselői szerdán Marosvásárhelyen jártak, ahol újabb szerződést kötöttek a városvezetéssel.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az azonnali közbelépést medvetámadás esetén a település határain belül és kívül egyaránt. A jogszabály 232 támogató és 30 elutasító szavazatot kapott.
Kevéssel nőtt a napi esetszám szerdán Hargita megyében, és halálesetek is történtek a térségben az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány viszont valamelyest csökkent.
A Farul Constanţa szurkolóinak hivatalos Facebook oldalán jelent meg egy bejegyzés, „Jelen Sepsiszentgyörgyön a csapat mellett! Előre!” szöveggel. A fotógalériában többek között a Kovászna megye tábla látható, amelyen lemázolták a magyar feliratot.
Csíkszeredában júniustól, Marosvásárhelyen novembertől igényelhető a nagycsaládos kártya, amely számos kedvezményt biztosít a három vagy annál több gyereket nevelő családoknak. Döcögősen, de elkezdődtek mindkét megyeszékhelyen az igénylések.
Karácsonykor szinte nélkülözhetetlen étel elkészítését mutatta be ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, aki gyerekkorából emlékszik, hogy milyen kellemes érzés volt számára, amikor a töltelékes káposzta illata járta be a lakásukat.
Mozgalmas éven van túl Soós Zoltán Marosvásárhely élén, román és magyar oldalról egyaránt árgus szemekkel figyelik, hogy mire képes az új városvezetés azután, hogy a városbéli magyarság – sok román szavazó segítségével – „visszavette” a város vezetését.
Végére ért a szeptember óta tartó iskolaigazgatói és -aligazgatói versenyvizsga. Székelyföldön is több olyan tanintézet van, ahol senki nem pályázta meg a vezetői tisztséget. Hargita megyében 66 tanintézmény vezetői funkciójára nem pályázott senki.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely menhelyein.
Évértékelőt tartott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kedden délután. A tapasztalatok és következtetések levonása után a Hargita megyei önkormányzat és a csíkszeredai városháza is több díjat adott át a 2021-ben az egészségügyben helytállók között.
Kovászna megyében öt új esetet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában, a tizennégy napra számolt fertőzöttségi mutató 0,60 ezrelék – tájékoztatott kedden a prefektúra.
Harmadik alkalommal szervezi meg a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium a Szeretet7 című eseménysorozatot a tanintézmény 5–12. osztályos diákjainak.
Rendkívüli ülést tartott kedden a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és több olyan témáról is határoztak, amelyről korábban a mostanival ellentétes nyilatkozat hangzott el, illetve más döntés született. A GYHK idén 300 ezer lejes támogatást kap.
A prefektusok elosztásáról is megegyezett a nagykoalíciós kormányt összehozó PSD, PNL és RMDSZ, így a magyar érdekképviselet megkapja Hargita megyét, ám ennek ára van: Kolozs és Szatmár megyékben elveszíti a kormánymegbízotti tisztséget.
Műszakilag nem megfelelő gépkocsik forgalomba íratásával gyanúsítják a gépjármű-nyilvántartási hivatal (RAR) több Brassó megyei munkatársát.
Több mint ötvenezer aláírással egészült ki a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés érvényes támogatásainak száma Magyarországon, ezzel meghaladva a nyolcszázezret.