
Fotó: Forrás: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a költő népdallá vált verseiből készített új műsort, amelyet március 24–26. között Válaszúton, Gyimesközéplokon és Marosvásárhelyen mutat be.
2023. március 21., 17:202023. március 21., 17:20
2023. március 21., 17:552023. március 21., 17:55
Három helyszínen mutatja be a magyarországi Tímár Sára és zenekara Erdélyben a Népdallá vált Petőfi versek című új műsorát. A költőóriás munkája részleteiben, de akár egészében is fennmaradt a néphagyományban, immáron több mint száz éven keresztül. Egy-egy verssor vagy versszak nagyon sok népdalban bukkan fel, de
Az is különleges, hogy nemcsak a szöveghűségre törekvő műfajokban, mint például a ballada, hanem a népdalokban, keservesekben, sőt a táncdallomokban is úgy énekelték verseit, mintha a szerző maguk közül került volna ki. Petőfi népszerűségét jelzi, hogy verseinek szövegét az egész Kárpát-medencében énekelték, így a koncerten elhangzanak majd népdalok a felvidéki Zobor-vidékről vagy Gömörből, de az erdélyi Mezőségről, Küküllő-mentéről egyaránt – írják a műsor ismertetőjében.
Fellépők: Tímár Sára – ének, Szabó Dániel – cimbalom, ének, Mihó Attila – hegedű, Fekete Márton – brácsa, Lelkes András – bőgő, Hargitai-Halászi Lehel – furulya.
Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítvány névadója és alapítója születésének 96. évfordulóján, március 24–26. között ünnepi rendezvényt szerveznek, amelynek keretében március 24-én, pénteken 20 órától Tímár Sára és zenekara gondoskodik a jó hangulatról. A március 24–25. között megszervezett Böjti csemege Kárpát-medencei sajtmustra nevű rendezvény keretében lép fel az együttes március 25-én este Borospatakon, a Gyimesi Skanzen Panzióban.
Marosvásárhelyen március 26-án, vasárnap 18 órától a Spectrum Színházban lesz megtekinthető a műsor. Jegyek elővételben a Spectrum Színház jegypénztárában kaphatók, hétköznap 10–13 óra között, illetve az előadás előtt. Előzetes foglalás a 0744 301 875 telefonszámon lehetséges.
A koncertsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre és a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében valósul meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!