
Háziorvosokból országszerte hiány van, kevés orvos választja ezt a pályát. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Nagy a háziorvoshiány nemcsak országszerte, de Háromszéken is. A napokban Bacon község polgármestere elkeseredésében a Facebookon tett közzé egy felhívást, amelyből az derül ki, minden tőlük telhetőt megtesznek, csak ne maradjanak háziorvos nélkül a községhez tartozó falvak lakói.
2023. március 22., 08:122023. március 22., 08:12
A községhez közigazgatásilag öt település tartozik: Nagybacon, a községközpont, valamint Kisbacon, Magyarhermány, Szárazajta és Uzonkafürdő. A négyezer fős községnek mindig is két háziorvosa volt, azonban az egyik nemrég végleg visszavonult, míg a másik is nyugdíjasként dolgozik, de ő is csak őszig vállalta, a polgármester kérésére.
„Jelenleg egy nyugdíjas orvosnőnk van, aki megígérte, hogy őszig marad. Nekünk pedig
Ősztől pedig szintén lesz egy betöltetlen orvosi állás, mert érthető, hogy 73 évesen a doktornő már nem akar tovább praktizálni. Sajnos, ez egy országos jelenség, a fiatalok befejezik az egyetemet, elmennek külföldre, aki marad, az igyekszik elhelyezkedni a különféle kórházaknál, valamiért nem vonzza őket a háziorvosi szakma” – fogalmazott Simon András polgármester.
a feladat ellátáshoz szükséges, korszerű orvosi eszközöket és berendezési tárgyakat ráadásul térítésmentesen bocsátják a jelentkező orvos rendelkezésére. A rendelők Nagybacon központjában és Magyarhermányban találhatók, teljesen felújítva.
A Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság (DSP) legfrissebb, februári adatai szerint a megyében 88 háziorvosi rendelő működik, de a helyzet főként azért aggasztó, mert több mint húsz háziorvos érte el a nyugdíjkorhatárt.
„Nagyon sokan dolgoznak 67 éves korukig, de van 70 évet betöltött, még tevékeny orvos is Kovászna megyében, mert nincs, aki helyettesítse őket. Van hivatástudatuk, mert szeretik, hasznosnak érezni magukat, és a 40 évi munka után kapott 1600–2000 lejes nyugdíj mégsem biztosítja azt az életszínvonalat, amit megszoktak pályájuk során” – vázolta a helyzetet Opris Zsolt, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!