Hirdetés
Hirdetés

Eredményes évet zárt a Kovászna megyei rendőrség

A közúti szabálysértések száma továbbra is jelentős. Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

A közúti szabálysértések száma továbbra is jelentős. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Tavaly több mint 1500 sofőr maradt jogosítvány nélkül Kovászna megyében, 24 lőfegyvert foglaltak le, illetve közel 100 ezer lej értékben koboztak el árut meg különféle javakat – derül ki többek között a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság éves mérlegéből.

Dimény Árpád István

2023. március 21., 17:402023. március 21., 17:40

A 2022-ben végrehajtott közúti ellenőrzések során több mint 14 ezer szabálysértést észleltek, ebből 12 742 a sofőrök számlájára írandó.

Nőtt az ittas járművezetés miatt megbírságoltak száma,

142 esetben pénzbírságot róttak ki, 22-vel többet, mint az előző esztendőben, míg 87 sofőr ellen bűnügyi vizsgálatot indítottak, mert alkohol hatása alatt vezettek, további 17 ellen pedig azért, mert kábítószer hatása alatt ültek volán mögé.

Ezenkívül megjegyzik, hogy 576 gyalogost, 631 kerékpárost és 160 szekerest értek szabálysértésen, 1501 gépjárművezetői jogosítványt és 586 forgalmi engedélyt vontak be.

Hirdetés

A gazdasági rendőrség sem tétlenkedett, 184 ellenőrzést hajtottak végre, 24 adócsalást tártak fel, 163 500 lej értékben bírságoltak, valamint 99 800 lej értékben foglaltak le árut és különféle javakat, illetve 228 liter szeszes italt, 42 266 szál csempészcigarettát és egy hozzávetőleg 20 ezer lej értékű járművet.

A rendőrség fegyverrel és robbanóanyagokkal foglalkozó osztályának munkatársai a 2022-ben végrehajtott 789 ellenőrzés során 24 lőfegyvert, 3799 különböző kaliberű töltényt, 40 kilogramm vadhúst, 51 trófeát, egy orvvadászathoz használt csapdát és két járművet, 114,5 kg pirotechnikai terméket, 4700 kilogramm veszélyes hulladékot, illetve két, azok szállítására használt járművet koboztak el.

A statisztikából kiderül, hogy

az előző évi adatokhoz viszonyítva a lopások száma 860-ról 761-re esett vissza.

Az utcai bűnözés is csökkent, míg 2021-ben 191 ilyen jellegű bűncselekményt jegyeztek, tavaly csak 184-et. Egyedül a személyek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek nőttek 1,81 százalékkal. Az erdészeti bűncselekmények felderítése során a rendőrök 4839 ellenőrzést folytattak le, elkoboztak 4302,14 köbméter faanyagot és összesen 461 ezer lejre bírságoltak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés