
„Kék béka” az egyik mocsaras tavacskában
Fotó: Moldován Mihály
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a Visit Covasna brand égisze alatt tavaly csaknem 5 kilométernyi sétautat jelölt ki és gondozott a 2020 hektáros Rétyi Nyír természetvédelmi területen. Munkájukkal főként a háromszéki iskolásoknak, a vidék vendégeinek szeretnének kellemes perceket, órákat kínálni.
2023. március 21., 19:002023. március 21., 19:00
A jobbára fák között vezető, kényelmes sétával másfél óra alatt bejárható erdei ösvények és bicikliutak mentén öt különleges pihenőhelyet alakítottak ki. Ezek ismeretterjesztő és tájékoztató tábláin a látogatók QR-kódokat találnak, amelyek segítségével
Az öt rajzfilmrészből a Rétyi Nyír mondája kerekedik ki. Az egyesület munkatársai által kiépített útvonal mentén a fákra festett, patkó alakú jelzések segítenek a vendégeknek, hogy el ne tévedjenek, illetve a pihenőhelyekhez találjanak.
A Sepsiszentgyörgytől 15 kilométernyire fekvő Rétyi Nyíren számos védett virágot lehet megcsodálni, így a gyilkos csomorika mellett megjelenik például a rovarevő aldrovanda, a mocsári kockásliliom, a fehér és sárga tündérrózsa vagy a szibériai nőszirom, de a szerencsésebbek mocsári kék békával is találkozhatnak, ami még mesésebbé teheti sétájukat. A Rétyi Nyíren forgatták két évtizeddel ezelőtt az Oscar-díjas Cold Mountain játékfilm több jelenetét, főszerepben Nicole Kidmann és Jude Law sztárszínészekkel.

Kovászna Megye Tanácsa egy olasz filmstúdiónak engedélyezné, hogy az oltszemi (Bodok község) Mikó-kastélyban jeleneteket forgathassanak egyik készülő filmjükhöz. Nem ez lenne az első, Székelyföldhöz is kötődő produkció.
A háromszéki turisztikai egyesület azt javasolja a vendégeknek, a Rétyi Nyíren kijelölt gyalogos- és bicikliútra vigyenek ivóvizet magukkal, mert a rezervátumban nincs ivóvízforrás. Arra kérik a látogatókat, hogy ne szemeteljenek a túraútvonalon.
A szokatlan természeti ritkaság Réty, Komolló, Szentivánlaborfalva, Sepsimagyarós és Egerpatak falvakkal határos, a Kézdivásárhely felől bekanyarodó Feketeügy bal partján terül el. A Feketeügy által 7–10 ezer évvel ezelőtt összehordott, Nemere szele formálta, a 19. és 20. század fordulóján még kietlen, mozgó homokbuckáktól tarkálló sivatagi táj a Rétyi-peremen napjainkra barátságos nyíressé szelídült. Bennebb, a sötét fenyőerdőben számos apró, tündérrózsával borított, mocsaras tavacska leledzik az alacsony dűnék mögötti szélvájta mélyedésekben.
Kockásliliom a Rétyi Nyíren
Fotó: Berecki Barna
A Visit Covasna County okostelefonos alkalmazást egyébként ez ideig több mint 4600-an használták, nemcsak romániaiak, hanem magyarországiak, németországiak, britek stb. Románián belül a legtöbb érdeklődőt Bukarestből, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Kovászna városból, Konstancáról jegyezték.
Tavaly több mint ezren töltötték le készülékeikre, a felhasználói műveletek száma 2516 volt. A több mint öt éve működő applikáció elérhető magyar, román és angol nyelven, a letöltés ingyenes a Google Play vagy az AppStore áruházakból. A Visit Covasna internetes honlapnak több mint 40 ezer követője van a Facebookon, több mint 8000 az Instagramon. Hivatalos adatok szerint tavaly csaknem 160 ezer turista járt Háromszéken.
A Rétyi Nyíren húzódik végig a többek között Orbán Balázs által említett, Homárka, Honárka, Hunárka stb. néven közismert töltésvonulat is, amelynek nyomai a Rikában, de még Bodzavám környékén is megfigyelhetők, egészen a Tatárhavas-hágóig. Ez a kolozsvári tudományegyetemen László Gyula helyét 1949-ben átvevő Ferenczi István (1921–2000) történészprofesszor elmélete szerint egy X. századi védelmi rendszer részét képezte, amely valahol Szatmár környékén kezdődött, és dél felé haladva földvárak sora alkotta Halmosdtól a brassói várig. Ferenczi feltételezését a mai kutatók zöme nem osztja, ám Homárka keletkezésére, szerepére nézve mind a mai mapig nem született egységes, elfogadható magyarázat. Ugyancsak a Rétyi Nyíren található a brassói 24-es gyalogezred többször megcsonkított emlékműve is, amely 2010 aug. 21-én helyreállítva került vissza régi talapzatára. A szobrot a brassói 24-es Honvéd Bajtársi Szövetség tagjai állították 1941-ben az I. világháborúban elesett honvédek emlékére, a talapzatot Pál Ferenc szentiváni malomtulajdonos és felesége készíttette. 1944-ben a bevonuló román katonák golyószóróval „lefejezték”, majd hosszú évtizedekre a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertjében talált menedékre. Ceaușescu 1977-es látogatásakor onnan is el kellett tüntetni, szerencsére az intézmény sofőrje, Fekete Lajos furfangos megoldást választott: egyszerűen elásta.

Szemet szúrt a rétyi honvédszobor: a „hivatásos feljelentők” levélben fordultak az önkormányzathoz, arra kérve választ, hogy szabályos és törvényes volt-e az emlékmű visszaállítása.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!